Ne legyen megállás! – Fazekas Zoltán jegyzete

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 23:46

Alighanem eljött az ideje, hogy a szarkasztikus hangon kételkedők és fanyalgók elhallgassanak. Szerencsére nem sokan tartoznak abba a táborba, amely kétségbe vonja az immár megmásíthatatlan tényt: Dávid Kornél után a magyar férfi kosárlabdasportnak újból van szupersztárja, európai mércével mért klasszisa. A spanyol Baskoniában légióskodó Hanga Ádám ugyanis újabb szintet lépett azzal, hogy az Euroliga csapatainak sportigazgatói a szezon első felének legjobb játékosává választották a posztján. Barokkos túlzás, hogy a szerdai hír Rómeó figyelmét is elterelné Júliáról, ám a voksolás eredménye igenis kiemelten fontos lehet a 27 éves játékos karrierjében. Hanga szerződése egyébként a nyáron lejár jelenlegi klubjával, és a Barcelona már tavaly nyáron ostromot indított a megszerzéséért, ám a közismerten csökönyös baszkok visszaverték a rohamot.

Hanga Ádám mögött rendkívül sok munka van: az Albacompban tűnt ki, olyannyira, hogy az ötszörös NBA-bajnok San Antonio Spurs 2011-ben megszerezte a játékjogát; a Manresában még izgalmas tehetség volt; jelenlegi csapatában évről évre előrelépett, most pedig a kontinens egyik legkeresettebb férfi kosárlabdázója.

Ez nem véletlen. Tudatosan és logikusan építette fel karrierjét, s ahogy a flaszteren mondják, tehetsége mellett megvolt a magához való esze is, no meg a hozzá közel állók – menedzser, feleség, nagymama – is jó tanácsokkal látták el. Nem rövid távon, távlatban gondolkodott, súlyos sérülései után sem veszítette el hitét, s noha többen suttogták a fülébe, hogy már régen az NBA-ben lenne a helye, vagy, hogy váltson csapatot, mert neki több dobáskísérlet jár, mint amennyi a Baskoniában jut, ő türelmesen várt és hétről hétre bizonyított. Nem hisztizett, ha csak négyszer célozhatta meg a gyűrűt egy meccsen, viszont ha úgy jött ki a lépés, dobott egy híján húsz pontot vagy lekapott tíz lepattanót Európa legnívósabb sorozatában, az Euroligában.

Nincs megállás – nyilatkozza Hanga az elitliga elismerése kapcsán, mi pedig bízunk benne, hogy nem is lesz, s az immár kétgyermekes édesapa akár Texasba, akár Barcelonába költözik a nyáron, továbbra is felfelé ível már eddig is csodás karrierje.

Legfrissebb hírek

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
21 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43
Ezek is érdekelhetik