Férfi kosár: Hanga remeklése sem segített a Szuperkupában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.23. 21:06
Hanga Ádám csapatával, a Saski Baskoniával a spanyol férfi kosárlabda Szuperkupa elődöntőjében óriási csatában 84–80-ra kikapott a Gran Canariától, így nem jutott be a hazai pályán vívott torna fináléjába.

Sok változást követően futott neki az új idénynek Hanga Ádám csapata, hiszen a Laboral Kutxát átkeresztelték Saski Baskoniává. Érkezett az új vezetőedző Sito Alonso, valamint az előző szezon több meghatározó játékosa is távozott. Valami azonban nem változott: légiósunk a kezdőben kapott helyet, és meg is hálálta a bizalmat.

A magyar válogatottal az Eb-selejtezőn fantasztikus eredményt produkáló Hanga ma is kitett magáért: 29 játszott percével a csapatából a legtöbb időt töltötte a pályán, mialatt 15 pontot 3-3 lepattanót és gólpasszt szerzett, mellyel együttese leghasznosabb játékosa volt, de ez sem volt elég a sikerhez.

A Baskonia számára ezzel véget ért a verseny. A Gran Canaria a döntőben a Barcelonával csap össze, amely hat ponttal legyőzte a Real Madridot.

KOSÁRLABDA, SPANYOL SZUPERKUPA
ELŐDÖNTŐ
Baskonia–Gran Canaria 80–84
(13–17, 12–15, 28–21, 27–31)
Real Madrid–Barcelona 93–99 (26–26, 22–21, 22–26, 23–26)

Legfrissebb hírek

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
23 órája

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

2023 után ismét spanyol–belga döntőt rendeznek a női kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.06.27. 21:25

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55
Ezek is érdekelhetik