Férfi kosár: ennyi pénzt kapnak a játékosok az Eb-kijutásért

Vágólapra másolva!
2016.09.16. 07:47
A magyar férfi kosárlabda-válogatott óriási bravúrt végrehajtva 17 év után ismét kijutott az Európa-bajnokságra. A Magyar Kosárlabda-szövetség elnöke, Szalay Ferenc a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, mekkora összegű prémiumot kap a csapat az Eb-részvétel kiharcolásáért.

Az MKOSZ első embere, Szalay Ferenc elárulta, a szövetség 10 millió forintot oszt szét a kerettagok között, de ha Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány beleegyezik, akkor megemelik a jutalmat.a szövetség 10 millió forintot oszt szét a kerettagok között, de ha Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány beleegyezik, akkor megemelik a jutalmat.

A 2017-es Európa-bajnokságot augusztus 31. és szeptember 17. között Helsinkiben, Tel-Avivban, Isztambulban és Kolozsváron rendezik meg. A szabályok értelmében a négy rendező ország (Finnország, Izrael, Törökország és Románia) választhat maga mellé egy csapatot, hogy melyik együttessel szeretne azonos csoportban szerepelni.

Szalay elárulta, a magyar szövetség nagyon jó kapcsolatot ápol a románokkal – akikkel tavaly közösen rendezte meg a női Eb-t –, ezért bizakodó azzal kapcsolatban, hogy délkeleti szomszédaink velünk szeretnének összecsapni.

Az MKOSZ elnöke hozzátette, a románok anyagilag sem járnának rosszul, ha a mieinket választanák, hiszen Kolozsvárra feltehetőleg sok magyar szurkoló látogatna el, ami a jegyeladást szem előtt tartva nem utolsó szempont.

A jövő évi Eb sorsolására november 22-én kerül sor Törökországban.

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Golomán György motiváltan készül új csapatánál

Kosárlabda
2025.08.30. 08:58

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Törlés, késés, defekt – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
2025.08.26. 00:01

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
2025.08.23. 11:14
Ezek is érdekelhetik