Férfi kosár: visszavonul a Fehérvár válogatott irányítója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 14:07
Simon Balázs, az Alba Fehérvár válogatott irányítója befejezi profi pályafutását és a jövőben a székesfehérvári kosárlabdaklub sportigazgatója lesz.

Simon Balázs pályafutását a Zalaegerszeg csapatánál kezdte majd Kaposváron, a német Bonn és a belga Leuven csapatában játszott. Hazatérése után Pécsen, Székesfehérváron és Szolnokon kosárlabdázott. Az irányító háromszoros magyar bajnok és kétszeres magyar kupagyőztes, a válogatottban 79-szer szerepelt.

Balássi Imre klubelnök a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy Simon Balázs feladata lesz a szakmai és a klubvezetés, illetve a játékosok és a klub közötti kapcsolattartás. Hozzátette, Dávid Kornél szakmai igazgatóhoz a jövőben is a felnőttek tartoznak majd.

Simon Balázs kiemelte: fantasztikus, húszéves pályafutás van mögötte, amely rengeteg sikerélményt hozott számára. Úgy vélte, sikerült a csúcson abbahagynia, mert egy gyengébb szezon után újult erővel ismét döntőt játszottak.

Köszönetet mondott pályafutása minden csapatársának, edzőinek és a szurkolóknak, akikkel sok sikert értek el közösen.

Cser-Palkovics András polgármester szerint az Alba Fehérvár a magyar kosárlabda egyik meghatározó közössége, s – mint hozzátette – remélhetőleg a következő évtizedekben is az lesz, de ehhez olyan profizmus és lokálpatriotizmus kell, amit Simon Balázs képvisel.

Balássi Imre a távirati iroda kérdésére elmondta, az együtteshez igazolt Keller Ákos válogatott center Szolnokról és a kongói születésű Joel Nshimba a Vasas Akadémiából. A légiós kontingenst erősíti a következő szezonban az amerikai Bradford Burgess bedobó és a szintén amerikai James Farr center. Rajtuk kívül hosszabbított a csapattal Tóth Péter irányító-bedobó.

Legfrissebb hírek

Egyenlített hazai pályán a Sopron, hosszabbítás után nyerte a párharcot a DEAC

Kosárlabda
2025.05.07. 20:07

Előnyben a DEAC és a Körmend a legjobb négyről lecsúszott csapatok párharcaiban

Kosárlabda
2025.05.02. 19:54

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

A ZTE, a Paks és a Falco is ott van az elődöntőben

Kosárlabda
2025.04.28. 20:04

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.22. 20:15

11 gól sem volt elég, az Alba Fehérvár legyőzte a Vasast a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.04.17. 19:18

A Szolnokot is simán legyőzte, a Falco veretlenül nyerte meg az alapszakaszt a kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:21

Férfi kosár NB I: száz pont felett a Falco, a címvédő még mindig hibátlan

Kosárlabda
2025.04.05. 20:19
Ezek is érdekelhetik