Női kosárlabda Ek: francia ellenfelet kapott a DVTK

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.11. 13:50
Az Aluinvent DVTK Miskolc a francia Landes együttesével találkozik a női kosárlabda Európa-kupa második negyeddöntőjében.

A csütörtöki, müncheni sorsolás eredményeként Maikel López tanítványai március 8-án Mont-de-Marsanban lépnek pályára, majd 11-én otthon játsszák a visszavágót. Az Ek mezőnyében egyedüliként veretlen DVTK – amely az első negyeddöntőben kettős győzelemmel jutott túl a cseh Nymburkon – 10/0-s, a Landes pedig 8/2-es győzelmi mérleggel áll az Európa-kupában.

A DVTK tízmeccses diadalmenete az Ek 2003 óta íródó történetének leghosszabb magyar győzelmi szériája. A sajátos versenykiírás miatt a miskolciak nem az elődöntőbe kerültek, hanem egy újabb negyeddöntős kör következik, ugyanis az Európa-kupából érkezett négy csapathoz csatlakozott az
Euroliga-csoportkör után kieső négy együttes.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
A MÁSODIK NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Landes (francia)–Aluinvent DVTK Miskolc
Besiktas (török)–Kayseri (török)
Lille (francia)–Kosice (szlovák)
Bourges (francia)–Szpartak Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
13 órája

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik