Női kosár Ek: megállíthatatlan DVTK, 10/10, továbbjutás!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 20:17
null
A nymburkiak csak nézték, ahogy a DVTK átrobog rajtuk (Fotó: Földi D. Attila)
Az Aluinvent DVTK Miskolc női kosárlabdacsapata folytatta sikerszériáját az Európa-kupában: 77–50-re győzött a cseh Nymburk ellen, így sorozatban már tizedszer diadalmaskodott, és kettős győzelemmel jutott tovább a következő fordulóba.

Győzelmével a DVTK az Európa-kupa legjobb négy csapata közé, ám a versenykiírás miatt a következő körben újból a négy közé jutásért játszik a „második negyeddöntőben.” A négy, állva maradt csapathoz csatlakozik ugyanis az Euroliga legjobb négy kiesője, ismét nyolcassá téve a mezőnyt. A következő kör párosításait az eddigi kiemeléses rendszerrel ellentétben már sorsolják.

A Nymburk elleni mérkőzés igen hamar eldőlt: a DVTK 12–4-gyel indított, és bár a vendégek ideiglenesen egy kicsit közelebb tudtak jönni, az első negyed végére már tizennégy pontos volt (26–12) a hazai fór, köszönhetően a kiváló miskolci triplamutatónak.

A Nymburk három negyedben is csak tizenkét pontig jutott – egyszer tizennégyig, de azzal sem tartott sokkal előrébb –, a DVTK minden játékrészt megnyert és magabiztosan tartotta kézben a találkozót, no meg a továbbjutást. Az klubrekordot jelentő győzelmi széria tovább repítette a DVTK-t az európai porondon – a piros-fehérek várhatják a sorsolást a következő körben.

Maikel López vezetőedző kiemelte, hogy a siker révén igencsak felhívta magára a figyelmet csapata Európában:

„Az Ek-ban mindig nehéz nyerni, de most minden a terveink szerint alakult, továbbra is veretlenek vagyunk. Sajnos nem a Final Four következik, hanem még egy negyeddöntő, bízunk a szerencsés sorsolásban. Annyi bizonyos, hogy a visszavágót játsszuk majd itt, csodálatos közönségünk előtt."

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
ALUINVENT DVTK MISKOLC–BASKETBALL NYMBURK (cseh) 77–50 (26–12, 18–12, 17–14, 16–12)

Tj: a DVTK, kettős győzelemmel

Legfrissebb hírek

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
4 órája

Sima győzelemnek indult, nehezen győzött a Sopron a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
20 órája

Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

Kosárlabda
2025.03.01. 10:19

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Igazi csapatként halad a céljai felé a soproni női kosárcsapat

Kosárlabda
2025.02.21. 12:49

A Sopron nagy verésben részesítette francia vendégét a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.19. 20:19
Ezek is érdekelhetik