Férfi kosár FIBA-kupa: körmendi vereség az új sorozat nyitányán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.21. 21:38
Közel járt a bravúrhoz a Körmend Hollandiában, de hiába jött fel két pontra a Groningen ellen két pereccel a vége előtt, hét ponttal kikapott az új európai sorozat, a FIBA-kupa szerdai nyitómeccsén.

Az új sorozat történetének legelső mérkőzését játszottaTeo Cizmic együttese, amely az első félidőben 12 pontos hátrányba került. A két csapat közötti távolság éppen a nagy szünetben volt a legnagyobb, utána kapaszkodtak a vasiak, akik kilenc perc alatt négy pontra csökkentették hátrányukat.

Ennél közelebb csak a hajrában jutott a Körmend a holland csapathoz, Cole Dickerson duplájával 70–68-ra jött fel, de a hátralévő két percben csak három pontot szerzett, míg a házigazdák nyolcat. A Körmend legjobbja a 19 pontos Luka Katura volt.

A négycsapatos csoportban, valamint az egész sorozatban ezt az egy meccset játszották szerdán, a másik két magyar résztvevő, a Sopron és a Falco a jövő héten mutatkozik be.

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA-KUPA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
DONAR GRONINGEN (holland)–EGIS KÖRMEND 78–71(25–19, 20–14, 18–21, 15–17)
Groningen, 800
néző. V: KÉSŐBB
GRONINGEN: Brown 25/9, Sullivan 9/9, Franke 19/6, Douriesseau 3, Bekkering 14. Cs: Hope 6/6, Sherman 2, Veenstra. Edző: Erik Braal
KÖRMEND: Katura 19/9, Channels 9, Ferencz 3/3, Dickerson 10/3, Duinker 11. Cs: Tóth N. 6, Lakosa 7/3, Perry 6, Németh A. Edző: Teo Cizmic
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–6. 5. p.: 10–6. 8. p.: 23–11. 12. p.: 28–19. 18. p.: 40–27. 23. p.: 51–35. 25. p.: 53–43. 29. p.: 58–54. 31. p.: 63–54. 38. p.: 67–65.
Kipontozódott: Brown (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Teo Cizmic:
– Rosszul kezdtük a találkozót, az első félidőben puhányan védekeztünk. A nagyszünetet követően ebben feljavultunk, és másfél perccel a meccs vége előtt labdánk volt a vezetéshez... Jól harcoltak a fiúk, a második félidőben mutatott játékunkra lehet és kell is építeni a jövőben.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: simán nyert a Körmend, nem sikerült a DEAC-nak a fordítás

Kosárlabda
2023.12.20. 19:53

Férfi kosár NB I: tovább menetel az Alba, a Falco kiütötte a DEAC-ot

Kosárlabda
2023.11.25. 20:47

Férfi kosár NB I: Vojvoda remekelt, könnyedén nyert a Fehérvár a Körmend ellen

Kosárlabda
2023.11.04. 19:15

Tradicionális csata a férfi kosár NB I-ben: jön a Körmend–ZTE!

Kosárlabda
2023.10.27. 12:41

Férfi kosár NB I: a Körmend 18 ponttal nyert Pakson

Kosárlabda
2023.10.08. 20:36

NS-könyvajánló: magyar el Clásico a palánkok alatt

Kosárlabda
2023.09.06. 16:55

Férfi kosárlabda: a Körmend selejtezőtornát rendez az Ek-ban

Kosárlabda
2023.08.07. 16:08

Férfi kosár NB I: a Körmend nyerte a bronzérmet Zalaegerszegen

Kosárlabda
2023.05.28. 20:42
Ezek is érdekelhetik