Női kosár: Sterbenz csak két hónapra tervez Sopronban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 18:25
Egyelőre csak két hónapra tervez Sterbenz László, az NB I-ben alapszakaszgyőztes Uniqa-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatának kedden kinevezett vezetőedzője.

„Másfél évtizeddel ezelőtt edzettem legutóbb az akkori GYSEV-et, így soproniként jóformán csak helyismeretem van, a játékosok közül csak Zsovár Orsit ismerem személyesen – nyilatkozta az MTI-nek a szakember a délutáni tréning előtt. – Tegnapig nem is láttam élőben játszani a csapatot.”

Ami a szezonból hátralévő két hónapot illeti, Sterbenz közölte: az amerikai Kayla McBride egyelőre hazájában lábadozik fáradásos lábfejtöréséből, és a március közepén Győrben sorra kerülő kupadöntőben nélküle bravúr lenne a diadal. A ponterős bedobó visszatérése után viszont a szakember a bajnokságban az aranyéremmel lenne elégedett.

Az Európa-kupában a negyeddöntőig jutott egyesület ügyvezetője, Török Zoltán kedden jelentette be, hogy felmentették a vezetőedzői posztról a szerb Igor Poleneket, az okokat viszont nem akarta a nyilvánosság előtt taglalni. Sterbenz László szerződtetése kapcsán Török úgy fogalmazott: vészhelyzetben az ember a barátai felé nyúl, és a Sopronnak ugyanaz a célja az idényben, mint a másik öt, hasonló játékerőt képviselő csapatnak.

Az ötvenéves Sterbenz az ezredfordulón már edzette a női együttest, Sopronban és Székesfehérváron férfiakkal is dolgozott. Több osztrák női bajnoki címet szerzett a bécsi Flying Foxes csapatával, korosztályos együttest irányított a Soproni Sportiskola Egyesületnél, emellett a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola igazgatója.

Legfrissebb hírek

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
18 órája

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25

Az olaszok 30 év után újra érmet nyertek a női kosárlabda Európa-bajnokságon

Kosárlabda
2025.06.29. 18:27

Lelik Réka: Számomra jelenleg a DVTK a legjobb csapat

Kosárlabda
2025.06.29. 12:34

2023 után ismét spanyol–belga döntőt rendeznek a női kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.06.27. 21:25

Az előző kontinenstorna ezüstérmese szenvedve nyert, a címvédő simán továbbjutott a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.25. 21:27

A franciák és az olaszok is elődöntősök a női kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.06.24. 21:52
Ezek is érdekelhetik