Női kosár Eb: húsz csapat a trónért - elindult a jegyértékesítés!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.23. 16:55
Húsz csapat verseng 2015. június 11. és 28. között a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságon.

 

Az Eurobasket Women 2015 névre hallgató kontinenstorna az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) szervezésében kétévente kerül megrendezésre. A torna egyben kvalifikációs verseny is az olimpiára, illetve a világbajnokságra.

Az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit délután fél öttől és este 7 órától játsszák. A D-csoport mérkőzésein Sopronban a magyar válogatott mellett a címvédő spanyol, a litván, a szlovák és a feltörekvő svéd nemzeti együttes méri össze tudását. A C jelű csoport szombathelyi összecsapásain Szerbia, Horvátország, Lettország, Oroszország és Nagy-Britannia mérkőzik meg.

Az ötcsapatos csoportokból az első három jut tovább a kétszer hat együttest felvonultató középdöntőbe (ezek helyszínei Debrecen és Győr), melynek végén kialakul a budapesti helyosztók mezőnye. Mindenkit szeretettel látnak Európa legjobb hölgykosárlabdázóinak mérkőzésein!

A 2015-ÖS NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁGRA JEGYEK MÁR KAPHATÓK A JEGYED.HU OLDALON!

Legfrissebb hírek

A rekordok tornája – az 1955-ös kosárlabda Eb, 4. rész

Képes Sport
2025.07.04. 22:14

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25

Az olaszok 30 év után újra érmet nyertek a női kosárlabda Európa-bajnokságon

Kosárlabda
2025.06.29. 18:27

2023 után ismét spanyol–belga döntőt rendeznek a női kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.06.27. 21:25

Női kosár Eb: harminc év után küzd éremért Olaszország

Kosárlabda
2025.06.27. 16:00

Az előző kontinenstorna ezüstérmese szenvedve nyert, a címvédő simán továbbjutott a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.25. 21:27

A franciák és az olaszok is elődöntősök a női kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.06.24. 21:52

A franciák kiütötték Svájcot – női kosár Eb-n nem volt nagyobb különbségű győzelem ebben az évszázadban

Kosárlabda
2025.06.21. 18:39
Ezek is érdekelhetik