Férfi kosár: új névadó szponzora van a fehérváriaknak

Vágólapra másolva!
2014.10.30. 17:41
Új névadó szponzora van a székesfehérvári férfi kosárlabdacsapatnak, amely a jövőben TLI Alba Fehérvár néven szerepel.

A szponzori szerződés aláírásakor megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón Halm Rolland szakosztályvezető elmondta, hogy az önkormányzat után a második legnagyobb támogató lett a TLI Zrt.,amely száz százalékban magyar magántulajdonban lévő vállalkozás. Hozzátette: a két fél kapcsolata 2008-ban kezdődött, azóta a csapat nemzetközi kupát, magyar kupát és magyar bajnokságot is nyert.Halm Rolland szakosztályvezető elmondta, hogy az önkormányzat után a második legnagyobb támogató lett a TLI Zrt.,amely száz százalékban magyar magántulajdonban lévő vállalkozás. Hozzátette: a két fél kapcsolata 2008-ban kezdődött, azóta a csapat nemzetközi kupát, magyar kupát és magyar bajnokságot is nyert.

Dávid Kornél, az Alba Regia SC elnöke örömteli eseménynek nevezte a szerződés aláírását. Jelezte, hogy több hasonlóra lenne szükségük ahhoz, hogy folyamatosan az élmezőnyben végezzen az együttes a bajnokságban.

Sajni József, a TLI elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy nem egyszeri névadó szponzorációról van szó, hanem hosszú távra szólnak elképzelései. Reményét fejezte ki, hogy a támogatással teljesülhetnek a csapat idei céljai.

Megjegyezte: cégvezetőként mindig a maximumra törekszik, ezért az együttestől is újabb bajnoki címeket és kupadöntőket, valamint nemzetközi indulást vár.

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik