Női kosár: nagy név Győrben, Vajda is a zöld-fehéreknél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.18. 17:07
Igazi nagyágyút igazolt az UNI Győr női kosárlabdacsapata: a kisalfold.hu beszámolója szerint a zöld-fehéreknél folytatja a  pályafutását Vajda Anna.

A korábban Sopronban, valamint Pécsen, továbbá a török Fenerbahce, a cseh USK Praha, a spanyol Avenida és Rivas Ecópolis csapatában megforduló válogatott játékos megszerzése mindenképpen nagy fegyvertény a győrieknek.

A zöld-fehéreket Völgyi Péter személyében új edző irányítja, az elmúlt szezon keretéből maradt a válogatott Laklóth Anna és Mansaré Manty, továbbá Koch Dóra, valamint a bokatöréséből felgyógyult Czirják Noémi. Rajtuk kívül a győri utánpótlásból öt játékos kerül fel az első csapat keretébe. A kisalföldi csapatban játszik az új szezonban Horváth Lilla, a kanadai válogatott centere, Krysten Boogaard, a szerb nemzeti csapat első számú irányítója, Tamara Radocsaj, valamint a magyar nemzetiségű, de osztrák válogatott Takács Kata, aki kettes poszton bevethető.

Horváth legutóbb a PEAC Pécsben szerepelt, ő volt a csapatkapitány, ám a 23 éves játékos a szezon közben bejelentette, nem folytatja tovább, legalábbis Pécsen nem. Az 1988-ban született, 196 cm magas Boogaard legutóbb a belga Kangoeroes csapatában játszott, s tagja a világbajnokságra készülő bő kanadai keretnek.

Radocsaj 1987-ben született, s neki is jók az esélyei a világbajnoki szereplésre. Győrbe az olasz Cagliaritól érkezik. A 184 cm magas Takács 23 éves, legutóbb az Avides Hurricanes csapatát erősítette.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Női kosár NB I: északmacedón válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.11. 10:21

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03
Ezek is érdekelhetik