Kosár: nincs hitelesített csarnok Budapesten, fellebbez a MAFC

Vágólapra másolva!
2014.08.16. 12:40
Pénteken ülésezett a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége: az NB I-es női csapatok közül mindegyiknek elfogadta a nevezését a bizottság, a férfiaknál az újonc MAFC-nak az MKOSZ által hitelesített csarnok hiánya, a Jászberénynek pedig a játékosokkal szemben fennálló tartozásai miatt nem fogadta el a nevezését a minősítő bizottság.

A MAFC már jelezte: az ‎elutasító határozat ellen fellebbezni fog, jelenleg ugyanis a fővárosban nincs élvonalbeli kosárlabda-mérkőzésre hitelesített csarnok. Mint azt Doleschall Miklós technikai vezető jelezte, az MKOSZ technikai és biztonsági bizottságával, illetve az önkormányzattal együttműködve azon dolgoznak, hogy a Gabányi László Sportcsarnok mobillelátókkal a bajnokság kezdetére alkalmas legyen. Ehhez kis léptékű fejlesztésekre lenne szükség, amellyel októberre tudnak elkészülni.

A férfi NB I bajnoki szezonja az október 10–12-i hétvégén, a női élvonal egy héttel később, október 17–19-én kezdődik. Az MKOSZ közleménye szerint a videobírós rendszer immár a bajnoki mérkőzéseken is kötelező lesz.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: Gyenes Márió lett a MAFC új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.07.01. 18:02

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
2025.06.16. 16:34

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Kosár: Kovács Levente vezérré lépett elő az U21-es országos döntőben

Utánpótlássport
2025.06.05. 20:47

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik