Női kosárlabda: Rasheed Rita Franciaországba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.19. 08:29
Rasheed Rita az előző szezont Olaszországban töltötte, a következőben pedig Franciaországban kosárlabdázik.

A Magyarországon a Győrrel bajnoki címet szerző Rasheed a San Martino csapatával 10. lett a 12 csapatos első osztályban, új együttese, az Union Saint-Amand Porte du Hainaut pedig 14 csapat közül a 9. helyen végzett a francia élvonalban. A 25 éves válogatott bedobó a Serie A1-ben 22 meccsen átlagban 14 pontot és 2.8 lepattanót szerzett, valamint 1.1 gólpasszt adott, ráadásul bekerült a liga All Star-mérkőzésére is.

Mint Rasheed korábban a Nemzeti Sportnak elmondta, megszerette Olaszországot, és ha esetleg nem lesz lehetősége Itáliában maradni, elsősorban egy másik „latinos” országban folytatná karrierjét.

„Nagyon megörültem, amikor a menedzserem, Patonay Ádám felhívott a jó hírrel, hogy engem akarnak a francia klubnál – mondta lapunknak Rasheed Rita. – Érdemes volt eddig várni a döntéssel. Még erősebb bajnokságba kerültem, ez a jövő nyári hazai Európa-bajnokság és a válogatott szempontjából is fontos.”

Legfrissebb hírek

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2 órája

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
15 órája

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17
Ezek is érdekelhetik