Férfi kosár NB I: az Albáé lett a Szolnokról távozó irányító

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 22:28
Az Alba Fehérvár hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette korábbi kosárlabdázóját, az utóbbi években a Szolnoki Olajban játszó Simon Balázst.

„Pár héttel ezelőtt döntést hoztam arról, hogy elhagyom Szolnokot – idézi az albakosar.hu a két évre aláíró Simon Balázst. – Sokat tanultam és fejlődtem az elmúlt két évben, de úgy éreztem, ott át kell adnom a lehetőséget másoknak, fiataloknak, hogy megtapasztalják, milyen igen magas szinten játszani. Innentől egyetlen alternatíva volt számomra, Fehérvár, ahol nagyon sokat kaptam a múltban, adtam is, és szeretnék még adni. Fizikailag és mentálisan is a csúcson vagyok, szeretném ugyanazt a játékot nyújtani, mint korábban. Mostantól a város, a csapat sikeréért küzdök.”elhagyom Szolnokot – idézi az albakosar.hu a két évre aláíró Simon Balázst. – Sokat tanultam és fejlődtem az elmúlt két évben, de úgy éreztem, ott át kell adnom a lehetőséget másoknak, fiataloknak, hogy megtapasztalják, milyen igen magas szinten játszani. Innentől egyetlen alternatíva volt számomra, Fehérvár, ahol nagyon sokat kaptam a múltban, adtam is, és szeretnék még adni. Fizikailag és mentálisan is a csúcson vagyok, szeretném ugyanazt a játékot nyújtani, mint korábban. Mostantól a város, a csapat sikeréért küzdök.”

Dávid Kornél klubelnök hozzátette: „Még nem fejeződött be a csapatépítés, dolgozunk azon, hogy oda kerüljünk vissza, ahol mindig, mindannyian szerettük látni az Albát”.

Kérdésre válaszolva Dávid elmondta, szeretnék nemzetközi szinten is megmérettetni a csapatot, de most úgy látják, erre nincs meg a teljes költségvetés. Amennyiben változás áll be a lehetőségekben, akár pótlólagos nevezéssel is élnének a nemzetközi kupában.

Legfrissebb hírek

Vojvoda Dávid: A válogatottban is folytatom!

Kosárlabda
2025.05.28. 08:14

Oliver Vidin: Amennyiben versenyképes gárdát építhetek, maradok

Kosárlabda
2025.05.26. 09:17

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Hiába dobott 108 pontot, a PVSK kiesett a férfi kosárlabda NB I-ből

Kosárlabda
2025.05.21. 20:15

Hosszabbítás után egyenlített a ZTE a bronzcsatában; a Sopron végzett a 7. helyen a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.20. 20:17

Egyenlített a Sopron ellen a Fehérvár, ötödik a DEAC a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.18. 18:37

Női kézilabda NB I: többen távoznak az Alba Fehérvártól és a Budaörstől is – hivatalos

Kézilabda
2025.05.15. 16:29
Ezek is érdekelhetik