Női kosár: 16 év után lemond az Euroligáról a soproni csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 09:43
null
Fegyverneky Zsófiáék a következő szezonban az Európa-kupában indulnak (Fotó: Czerkl Gábor)
Tizenhat idény után ősztől nem indul el az Euroligában a bajnoki bronzérmes Uniqa Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata.

 

Török Zoltán ügyvezető a nyolcszoros magyar bajnok klub szurkolói ankétján belejelentette, 99.9 százalék, hogy visszatérnek a nemzetközi másodosztálynak számító Európa-kupába.

„Csökken az Euroliga létszáma, így pont azok a csapatok esnek ki, amelyek a valódi versenytársaink voltak. Mivel két csoportot terveznek kialakítani, a három orosz résztvevő mellett előfordulhat, hogy kettővel is egy csoportba kerülnénk. Ez túl nagy rizikó, kigazdálkodhatatlan költséggel járna – idézte a soproniak honlapja Török Zoltánt. – Mindemellett az erős mezőnyben, lehetőségeinket figyelembe véve nem lehetne reális célként kitűzni a rájátszást, ez pedig soha nem volt jellemző ránk. Reményeink szerint az Európa-kupában sikeresebbek lehetünk, ott a valós helyünk az élmezőnyben van.”

Az ügyvezető kifejtette, több téren is költségcsökkentést hajtanak végre, mivel a gazdasági környezet miatt több szponzor jelezte, hogy kénytelen visszavenni a támogatása mértékéből.

A keretet is ennek megfelelően állítják össze: nemrég két új tehetséges, de tapasztalatlan fiatalt igazoltak az amerikai Kayla McBride és a szerb Alekszandra Crvendakics személyében, s jelenleg tizenegyen alkotják a csapatot. A folytatásban még egy – nem amerikai – játékos szerződtetése várható.

Szurkolói felvetésre reagálva szó esett még arról, hogy az érvényben lévő versenykiírás szerint úgy néz ki, idén nem lesz szlovák-magyar bajnokság. A szezon október elején rajtol, és a magyar-román rendezésű női Európa-bajnokság miatt legkésőbb április 15-ig véget ér.

A soproni MKB Arénát júniustól kibővítik, ennek kapcsán Török Zoltán közölte, a csarnok alkalmas lesz arra, hogy egyik otthonául szolgáljon a 2015-ös Eb-nek.

Legfrissebb hírek

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
Tegnap, 10:25

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

A harmadik negyedben elúszott a DVTK esélye a győzelemre a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 21:45

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

Súlyos hazai vereséggel rajtolt a Sopron a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.08. 19:34
Ezek is érdekelhetik