Férfi kosár NB I: a címvédő nagyon kikapott Sopronban

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 20:16
A férfi kosárlabda NB I rájátszásában ma rendezték a negyeddöntő első mérkőzéseit. A Sopron simán, 89–65-re nyert a címvédő Fehérvár ellen.

A később kezdődő Sopron–Fehérvár meccsen a hazaiak már az első negyedben kilencpontos, 25–16-os előnyre tettek szert, és a vendégek már csak futottak az eredmény után.

A bajnoki címvédő Albánál nem akadt olyan játékos, aki vezérként húzni tudta volna a többieket, így a fehérváriaknak esélyük sem volt a fordításra, sőt a meccs végére teljesen szétestek. A Sopronban a 18 pontos Thomas Dontay és a 17-iig jutó Filip Barovics főszerepet vállalt a 89–65-ös sikerben.

A korábbi meccsekről itt olvashat!

KOSÁRLABDA, FÉRFI NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Sopron KC–Alba Fehérvár 89–65
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1–0

 

Legfrissebb hírek

Alapos verésbe szaladt bele a Falco Sopronban a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.18. 17:43

Férfi kosár NB I: elkapta az Albát, megszületett az Atomerőmű első bajnoki győzelme az idényben

Kosárlabda
2025.10.12. 19:38

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.03. 20:00

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

Kosárlabda: „Az év játékosa-díj nem csak egyéni érdem” – Flasár Zalán

Utánpótlássport
2025.09.22. 19:08

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Laza sikerrel nyitott a kosárlabdabajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.08.28. 21:13
Ezek is érdekelhetik