Férfi kosárlabda, Adria-liga: egy ponttal győzött a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.07. 21:16
null
Nagyot küzdött a Szolnok, végül meg is lett az eredménye (Fotó: Korponai Tamás)
Az Eurochallenge-kupában negyeddöntős Szolnoki Olaj hazai pályán egy ponttal nyert pénteken a horvát Cedevita Zagreb ellen a kosárlabda Adria Liga 23. fordulójában.

Miro Bilan hat pontot szerzett három perc alatt, de a két hét után visszatérő Vojvoda Dávid ziccerével már az Olajnál volt az előny. Amely tiszavirág életű volt, hamar jött a fordítás a távolról is eredményes horvátoktól. Trotter Obie egyperces különszáma következett: triplát dobott emberről majd a negyed végét jelző dudaszó pillanatában szerzett gyönyörű duplát.

Nem sokkal később Goran Suton kapott technikait mert lökdösődött Lóránt Péterrel, a magyar magasbedobó szép középtávolival büntetett, s megállapíthattuk: egyáltalán nem tartalékoltak a hazaiak, akik Vojvoda triplájával megint vezettek és előnnyel mehettek pihenőre.

Jól kezdte a második félidőt a Cedevita, visszavette a vezetést, miközben Báder Márton válla megsérült egy ütközésnél – a center játéka így bizonytalanná vált a Tartu elleni nyitányon.

Noha Lóránt triplája után egyenlített az Olaj a 33. percben, a hajrában még hét ponttal vezetett a Cedevita. A Szolnok nem adta fel, újra egyenlített, majd Vojvoda egykezes tempójával legyőzte a szezon elején még az Euroligában szereplő vetélytársát!

A magyar csapat nyolcadik sikerét aratta a 15 veresége mellett.

ADRIA-LIGA
23. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–CEDEVITA ZAGREB (horvát) 68–67 (21–22, 17–14, 15–19, 16–12)
Szolnok, 1400 néző. Vezette: Vojinovics, Neskovics (szerbek), Mitrovski (macedón)
Az eredmény alakulása. 2. p.: 2–6. 5. p.: 9–8. 8. p.: 11–18. 12. p.: 23–24. 16. p.: 27–33. 19. p.: 38–33. 23.p.: 43–50. 27. p.: 43–50. 33. p.: 55–55. 37. p.: 57–64. 40. p.: 63–66.
SZOLNOK: RAKICS 10/6, VOJVODA 10/3, Holiday 10/6, Milosevics 7, LÓRÁNT 14/3. Csere: TROTTER 5/3, Keller Á. 7, Ivosev 2, SIMON B. 3/3, Báder
CEDEVITA: Smith 8, BABIC 7/3, RAMLJAK 9/6, BILAN 16, Suton 9/3. Csere: Zubcic 4, Nurkic 7, Ray 4, Bazdaric 3/3
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics, a Szolnok edzője: – A liga egyik legjobb csapatát olykor sikerült megfékeznünk, s pariban tudtunk lenni a Zágrábbal. A harmadik negyedben kicsit bajba kerültünk de visszajöttünk a meccsbe. A hajrában nem ismertünk elveszett labdát, küzdöttünk, hajtottunk és a végén helyén volt a szívünk.
Jasmin Repesa, a Cedevita Zagreb edzője: – Rászolgált a Szolnok a győzelemre, mert jobban játszott nálunk. Remélem, hogy sikerül kiharcolnunk az első négy hely valamelyikét, de ha olyan teljesítményt nyújtunk, mint péntek este, akkor nem érdemeljük meg a Final Fourt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik