Férfi kosár Euroliga: Hanga jól játszott, csapata kikapott

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 22:51
Hanga Ádám kevesebb mint 21 perc alatt 8 pontot dobott, ezzel a Laboral Kutxa második legeredményesebb játékosa volt, a spanyol csapat azonban hazai pályán 83–65-re kikapott az Emporio Armani Milanótól a férfi kosárlabda Euroliga középdöntőjének csütörtöki játéknapján.

Laboral Kutxa (spanyol)–EA7 Emporio Armani Milano (olasz) 65–83Laboral Kutxa (spanyol)–EA7 Emporio Armani Milano (olasz) 65–83

A végül masszív dupla duplával végző Tibor Pleiss (30 pont, 13 lepattanó, 10 kiharcolt fault, 2 blokk, 14-ből 10 mezőnyből, 13-ból 10 büntető) mellé nem tudott csapatként felnőni a Hamiltont és Odomot nélkülöző Laboral, mely helyenként remekül játszott, de továbbra is látszik, hogy nincs összerakva a védekezés, a szerepek letisztázatlanok és a rotálással is vannak gondjai Sergio Scariolónak.

A sokkal komolyabb alakulat benyomását keltő Milano hozta tehát a presztízsmeccset jó kezdése után, a 17 pontos Curtis Jerrells és a 12 egységnél megragadó Keith Langford mindig képesek voltak megölni a hazaiak momentumait, ezzel végül fejben nem tudott mit kezdeni a vitoriai együttes, mely így kiszállt az érdemi harcból itt a Top 16-ban.

Hanga csereként szerepet kapva 21 percet játszott, ami alatt 8 pontot, 3 lepattanót, 2 gólpasszt és 2 kiharcolt faultot tett be a közösbe 6-ból 3-as mezőnyözéssel (2-ből 0 tripla) és 2-ből 2-es büntetőzéssel, a negatív oldalra pedig 2 eladott labda került fel a neve mellé.

A Laboral legközelebb vasárnap 12:15-től játszik, méghozzá az ACB Ligában az Estudiantes otthonában, majd jövő pénteken az Olympiakosz csarnokában 20:30-tól van jelenése a Scariolo-legénységnek az Euroligában.

A Laboral legjobb dobói: Pleiss 30, Hanga 8, Causeur 7/3
A Milano legjobb dobói: Jerrells 17/9, Samuels 15/3, Gentile 13/6

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
KÖZÉPDÖNTŐ
E-CSOPORT, 10. FORDULÓ

Fenerbahce (török)–Unicaja Málaga (spanyol) 69–67
Laboral Kutxa (spanyol)–Emporio Armani Milano (olasz) 65–83

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona Regal (spanyol) 9 9 729–640 18
2. Emporio Armani Milano (olasz) 10 7 3 759–711 17
3. Unicaja Málaga (spanyol) 10 5 5 753–752 15
4. Fenerbahce (török) 10 5 5 781–783 15
5. Olympiakosz (görög) 9 4 5 680–661 13
6. Panathinaikosz (görög) 9 4 5 624–619 13
7. Laboral Kutxa (spanyol) 10 2 8 705–798 12
8. Anadolu Efes (török) 9 2 7 616–683 11

 

F-CSOPORT, 10. FORDULÓ
CSZKA Moszkva (orosz)–Partizan Beograd (szerb) 84–52
Maccabi Electra (izraeli)–Zalgiris Kaunas (litván) 77–67
Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol) 85–83

 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CSZKA Moszkva (orosz) 10 9 1 844–711 19
2. Real Madrid (spanyol) 10 8 2 859–750 18
3. Maccabi Electra (izraeli) 10 7 3 799–768 17
4. Bayern München (német) 10 5 5 752–794 15
5. Lokomotiv Kuban (orosz) 9 4 5 706–717 13
6. Galatasaray (török) 9 3 6 696–717 12
7. Partizan Beograd (szerb) 10 2 8 699–802 12
8. Zalgiris Kaunas (litván) 10 1 9 751–847 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik