EuroChallenge: Bolognába utazik a Szolnok a négyes döntőre

Vágólapra másolva!
2014.03.31. 19:35
Az olasz Reggio Emilia rendezi a férfi kosárlabda Eurochallenge négyes döntőjét, az április 25. és 27. között tartandó tornának a Szolnoki Olaj révén magyar résztvevője is lesz.

Az európai szövetség (FIBA Europe) hétfőn a honlapján tette közzé, hogy a final fournak a Reggio Emilia közelében lévő Bologna, abban is a PalaDozza nevű csarnok ad otthont. Tóth Zoltán szolnoki ügyvezető elégedetten fogadta a hírt.

„Az olaszországi helyszín kedvező a szurkolóinknak, mivel a lehetséges városok közül az van a legközelebb hozzánk. Az is örvendetes, hogy nem a házigazdák ellen játsszuk az elődöntőt, hanem a Ljubercivel" – nyilatkozta az MTI-nek.

A Tisza-parti klub tíz napja közölte, hogy megfelelő helyszín híján nem jelentkezik a rendezésre. A csapat otthonául szolgáló, 2100 fős Tiszaligeti Sportcsarnok azért nem alkalmas a Final Fourra, mert a szabályok legalább 3000 fő befogadására alkalmas arénát írnak elő, a szóba jöhető budapesti, szegedi és debreceni csarnokokban pedig rendezvény lesz április utolsó hétvégéjén.

Az 5721 fő befogadására alkalmas PalaDozza volt a helyszíne a 2009-es Eurochallenge-végjátéknak és az 1966-os férfi BEK-döntőnek is.

Az idei négyes döntőben az Olaj ellenfele az orosz Ljuberci lesz, a másik ágon a házigazda Reggio Emilia és a török Gaziantep találkozik majd. A Szolnok két éve is bejutott a Final Fourba, akkor a debreceni Főnix Csarnokkal sikeresen pályázta meg a lebonyolítást, és végül a negyedik helyet szerezte meg.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: a Szolnok hosszabbításra mentette a meccset, de ott kikapott

Kosárlabda
2024.10.16. 20:27

Harmadik meccsét is megnyerte a férfi kosár NB I-ben a Szolnok, de ezt sem könnyedén

Kosárlabda
2024.10.03. 20:37

Férfi kosár NB I: Egyre jobban nézünk ki – Révész Ádám

Kosárlabda
2023.10.09. 06:42

Férfi kosár NB I: Rajkovics lett a Szolnok vezetőedzője

Kosárlabda
2023.06.28. 19:32

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok szerezte meg az 5. helyet

Kosárlabda
2023.05.19. 19:59

Férfi kosár NB I: előnybe került a Szolnok az ötödik helyért

Kosárlabda
2023.05.16. 20:13

Férfi kosár NB I: Sikeres jövő vár az Olajra – Gasper Potocnik

Kosárlabda
2023.04.30. 10:02

Férfi kosár NB I: nyert és négy közé jutott a Körmend Szolnokon

Kosárlabda
2023.04.23. 20:01
Ezek is érdekelhetik