Férfi kosár Eb: óriási szerencséje volt a válogatottnak

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 14:35
null
A magyar válogatott a legkönnyebbnek tűnő selejtezőcsoportba került – tud-e élni a lehetőséggel? (Fotó: Veres Viktor, archív)
Elképesztő szerencsével, az utolsó kalapból sorsolva – a papírformát és az adott nemzetek (cseh, grúz, portugál) kosárlabda-kultúráját, illetve jelenét alapul véve – a lehető legkönnyebbnek tűnő csoportba került a magyar férfi válogatott a 2015-ös Európa-bajnokság nyári selejtezőire készített csoportbeosztó sorsoláson. Íme, az ellenfelek!

A 26 selejtezős csapatot négy kalapba sorolták előzetesen, erősség, illetve az utóbbi évek teljesítményei alapján, Sztojan Ivkovics legénysége így a tavalyi, mindent alulmúló előselejtezős produkció után (Fehéroroszország és Szlovákia mögött csak harmadikak lettek a mieink) az utolsó kalapba került.

Öt négyes, illetve két hármas csoportba kerültek a ma délutáni barcelonai sorsolás után a válogatottak, ahonnan majd oda-vissza körmérkőzések után az első helyezettek és a hat legjobb második jut ki a 2015-ös Ukrajnában megrendezésre kerülő Eb-re.

A már említett előselejtezők után Észtország nyert és ezzel kvalifikálta magát a kontinensviadalra, így a rendező Ukrajna mellett az Európa-bajnok Franciaország, az ott ezüstérmes Litvánia, a 2013-as Eb-n harmadik Spanyolország, az akkor negyedikként végző Horvátország, továbbá az ötödik Szlovénia és a hetedik Szerbia (a hatodik Ukrajna már a rendező jogán ott lehet) már biztos résztvevője az Eb-nek a VB-re szabadkártyásként kijutó, így az Európa-bajnokságra is „meghívott” Finnország, Görögország, Törökország trió mellett.

„Rosszabb lehetne a beosztásunk, jobb aligha. A grúzok talán erősebbek a cseheknél, mindenesetre tény, hogy komoly ellenfeleket kaptunk – nyilatkozta az MTI-nek Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány. – Bizakodó vagyok, hogy elérhetjük a második helyet, nincs lehetetlen, mindent meg fogunk tenni a kijutásért. Tavaly többen pihenőt kaptak a játékosok közül, remélem, idén mindenkire számíthatok.”

Azerbajdzsán, Ciprus és Albánia nem indul a megméretésen, így ők a sorsoláson sem vettek részt.

2014. augusztus 10. és 27. között minden mérkőzését le is játssza majd az összes válogatott, ezt követően derül majd ki, hogyan is fest a 2015-ös Eb 24-es mezőnye.

A CSOPORTOK BEOSZTÁSA

A-csoport: Bosznia-Hercegovina, Nagy-Britannia, Izland

B-csoport: Montenegró, Izrael, Bulgária, Hollandia

C-csoport: Németország, Lengyelország, Ausztria, Luxemburg

D-csoport: Belgium, Macedónia, Fehéroroszország, Dánia

E-csoport: Csehország, Grúzia, Portugália, MAGYARORSZÁG

F-csoport: Lettország, Svédország, Szlovákia, Románia

G-csoport: Olaszország, Oroszország, Svájc

 

A magyar válogatott legutóbb 1999-ben, Mészáros Lajos szövetségi kapitány irányításával jutott ki az akkor még 16 csapatos Eb-re. Az utóbbi két kontinensviadalt már 24-es torna keretein belül rendezték meg, azóta nincsen külön A-, illetve B-divíziós besorolás, hanem együtt, egy szinten versenghetnek a csapatok a kvalifikációért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik