Férfi kosár Adria-liga: negatív pontcsúccsal kapott ki az Olaj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.21. 18:45
A Szolnoki Olaj hazai pályán 63–55-re kikapott a szlovén Krkától a férfi kosárlabda Adria-liga 13. fordulójának szombati játéknapján. Az Olaj most érte el a legkevesebb pontot az Adria-liga 2013–14-es kiírásában.

Az első negyedben fej fej mellett haladtak a csapatok, a második öt percben jobbára a Szolnok vezetett. A második negyedben, 16–13-as vezetésnél aztán három percig nem szerzett pontot a hazai csapat, így amikor Willie Warren megtörte a jeget, méghozzá a triplavonalon túlról, csak csökkenteni tudta a hátrányt (19–20). Mindkét csapat sokat hibázott támadásban, az Olaj valamivel többet, így a nagyszünetben a szlovénok vezettek.

A harmadik tíz perc a vendégeknek sikerült jobban, kétszer is elléptek nyolc ponttal (33–41, 35–43), sőt a negyedik elején megint (41–48). Hat perccel a vége előtt nyitotta hosszú hajráját a magyar csapat, Vojvoda Dávid és Báder Márton két büntetője után már csak két pont volt a hátrány (46–48), de a hibákat nem sikerült kivenni a játékból. Eközben odaát, 49–51 után Sani Becirovic és Jaka Klobucar is bevert egy-egy triplát, ami eldöntötte a találkozót.

A Szolnok eddigi legkevesebb pontja 58 volt az Adria-liga mostani kiírásában, azaz a szombati 55 negatív csapatcsúcs. A nem túl dicső idénybeli ligarekordot az Olimpija Ljubljana tartja a Cibona elleni 47 pontjával.

A Krkának jól megy ezekben a hetekben a magyar csapatok ellen: a Szolnok előtt a Jászberényt oda-vissza verte az EuroChallenge-sorozatban.

ADRIA-LIGA, 13. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ–KRKA NOVO MESTO (szlovén) 55–63 (14–10, 10–16, 15–17, 16–20)
Szolnok, 1890
néző. V: Herceg, Hordov (horvátok), Jovanic (bosnyák)
SZOLNOK: Simon B. 2, Vojvoda 6, Holiday 2, Oliver 11, Báder 8. Csere: Warren 16/3, Rakics, Keller Á. 6, Ivosev 4. Edző: Dragan Alekszics
KRKA: Lapornik 4, Klubucar 9/6, Muric 6, BULJAN 10, Bolcina 4. Csere: MECINOVIC 13/9, Hukic 11/3, Kastrati 2, Rojc, Pavic 2, Booker 2. Edző: Alekszandar Dzikics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–4. 8. p.: 8–10. 14. p.: 16–20. 18. p.: 20–20. 24. p.: 29–32. 28. p.: 35–43. 34. p.: 43–48. 38. p.: 51–59
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert a Krka a liga egyik legjobban védekező csapata. Ezt itt be is bizonyították, mi pedig nem találtuk a rést a falon. Reméljük, az EuroChallenge-kupában már le tudjuk győzni őket, hiszen akkor már Lóránt Peti felgyógyul, Báder Marci pedig jobb formába fog lendülni.
Alekszandar Dzikics: – Azt gondolom, hogy jól felkészültünk a Szolnok játékából, leginkább a mi akaratunk érvényesült. Támadásban csináltunk butaságokat, de a védekezésünk jó volt, és szerintem megérdemelten nyertünk.

További szombati eredmények
Radnicski–MZT Szkopje Aerodrom 69–79
Buducsnoszt VOLI–Mega Vizura 83–76

AZ ÁLLÁS
1. Crvena zvezda Telekom 12 9 3 914–793 121 21
2. Partizan NIS 12 9 3 899–791 108 21
3. Buducsnoszt VOLI 13 8 5 966–913 53 21
4. Cibona 12 8 4 960–888 72 20
5. Cedevita 12 8 4 897–852 45 20
6. Igokea 12 8 4 920–892 28 20
7. MZT Szkopje Aerodrom 13 6 7 979–979 0 19
8. Mega Vizura 13 6 7 1056–1086 -30 19
9. Krka 13 6 7 882–916 -34 19
10. Zadar 12 5 7 885–938 -53 17
11. Radnicski 13 4 9 994–1059 -65 17
12. Szolnoki Olaj 13 4 9 949–1032 -83 17
13. Union Olimpija 12 3 9 774–844 -70 15
14. Siroki Primorka 12 3 9 819–911 -92 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik