Női kosár Euroliga: a Schio is túl erős volt a Győrnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.28. 19:28
null
A győri Courtney Vanderslootra (középen) nem lehetett panasz (Fotó: Grnák László, archív)
A Hat-Agro Uni Győr hazai pályán 70–56-ra kikapott az olasz Beretta Famila Schiótól a női kosárlabda Euroliga A-csoportjában.

 

A győri csapat szeptemberi busztragédiájában súlyosan megsérült Natasa Kovacsevics meglátogatta korábbi csapattársait, és bár a szerb hölgy – akinek térd alatt amputálni kellett az egyik lábát – személyes jelenléte biztos feldobta a győrieket, ez a játékukon kezdetben nem látszódott.

A második negyed elején ugyanis már 30–10-es hátrányban voltak, ám ezután elkapták a fonalat, és a nagyszünet után sikerült 9 pontra megközelíteniük ellenfelüket. Nemcsak ennek örülhettünk ekkor, hanem annak is, hogy a buszbalesetben szintén megsérült Czirják Noémi pályára léphetett néhány perc erejéig.

A meccsenkénti 24.5 pontos átlagával az Euroliga legjobb pontszerzőjeként Győrbe érkező Laura Macchi ezúttal nem villogott, a Schio másik kulcsembere, Elodie Godin viszont nagyon élt, és Honti Katának is ment a játék a vendégeknél. A győri feltámadást visszaverte a Schio, újra elhúzott, így a végjáték már nem tartogatott izgalmakat. A 14 ponttal nyerő olasz csapat megőrizte százszázalékos mérlegét, a Győr pedig tovább vár első győzelmére.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT
HAT-AGRO UNI GYŐR–BERETTA FAMILA SCHIO (olasz) 56–70 (8–23, 14–13, 19–22, 15–12)
Győr, 500
néző. V: Tanacisz (görög), Adamovic (bosnyák), Panther (német)
GYŐR: VAN DER SLOOT 21/6, Ivanovics 9, Laklóth 6/6, Fejes, Diamant. Csere: Semsei 2, TINKLE 14/3, Dobos 2, Mansaré 2, Czirják. Edző: Szentendrei Áron
SCHIO: HONTI 15/9, Macchi 6, Masciadri 7/3, Nadalin 8, GODIN 18. Csere: J. Anderson 8, Ress 7, Sottana, Reggiani, Spreafico 1. Edző: Miguel Martínez
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–9. 7. p.: 8–17. 12. p.: 8–23. 15. p.: 10–30. 18. p.: 15–32. 24. p.: 32–43. 26. p.: 36–46. 29. p.: 41–54. 33. p.: 46–62. 36. p.: 50–67
MESTERMÉRLEG
Szentendrei Áron:
– Az első negyedben nem jöttek be a dobásaink. Egyértelmű, hogy az Euroligában más a légkör, a korai hátrány döntőnek bizonyult. Örülünk a két negyed megnyerésének, de már csak futottunk az eredmény után.
Miguel Martínez: – A Győr kassai játéka óvatossá tett bennünket, de szerencsére jól kezdtünk, főleg védekezésben, és agresszíven tudtunk visszatámadni. Előnyünk tudatában kontrolláltuk a játékot, csapatom mindkét palánk alatt intelligensen játszott.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 3 3 230–163 6
2. Beretta Famila (olasz) 3 3 204–173 6
3. Good Angels Kosice (szlovák) 3 2 1 220–205 5
4. Kayseri Kaski spor (török) 3 1 2 192–206 4
5. Tango Bourges (francia) 3 3 163–179 3
6. HAT-AGRO UNI GYŐR 3 3 163–246 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik