Női kosár EK: a DVTK simán, a PINKK szoros meccsen nyert

Vágólapra másolva!
2013.11.13. 20:30
A női kosárlabda Európa-kupában ma két magyar csapat lépett pályára. A DVTK a belga Lotto Young Cats csapatát fogadta, a PINKK Pécs pedig a belga Walloniát.

Az Európa-kupában múlt héten mindhárom magyar csapat vereséggel kezdett, a ma pályára lépő két együttesünk viszont egyaránt győzni tudott hazai pályán.

A DVTK végig nagy fölényben játszott, és a 26 pontig jutó amerikai Brittainey Raven vezérletével nagyon sima, 106–60-as győzelmet aratott a belga Lotto Young Cats fölött

A PINNKK Pécs Komlón egy kiélezett mérkőzésen 69–63-ra nyert a belga Wallonia ellen. A hazaiak javára elsősorban a több pontszerző döntött, ugyanis a baranyaiaknál mind a 11 pályára lépő játékos betalált a gyűrűbe. A vendégeknél csak hatan voltak eredményesek, és ez azzal együtt is kevésnek bizonyult, hogy a lett Anete Steinberga 24 pontig jutott.

Az F-csoportban a PEAC-Pécs holnap játszik.

E-CSOPORT
DVTK-Lotto Young Cats (belga) 106–60
G-CSOPORT
PINKK Pécsi 424-Wallonia (belga) 69–63

 

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25
Ezek is érdekelhetik