Kosárlabda: elhunyt az olimpiai bajnok orosz legenda

Vágólapra másolva!
2013.10.03. 17:26
Hosszan tartó betegség után, 69 éves korában elhunyt Szergej Bjelov olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz kosárlabdázó, aki meggyújtotta 1980-ban a moszkvai játékok lángját – tette közzé csütörtökön a kosaras korábbi klubja, a CSZKA Moszkva.

Az 1972-es müncheni olimpián aranyérmes szovjet férfi válogatott egyik legjobbja 1967-ben és 1974-ben vb-, 1967-ben, 1969-ben, 1971-ben és 1979-ben pedig Eb-diadalra vezette a nemzeti együttest, majd pályája megkoronázásaként ő volt a lánggyújtó a hazai ötkarikás játékokon.

A legnagyobb és legemlékezetesebb diadala az olimpiai siker volt, amely az amerikaiak 1936 óta tartó ötkarikás veretlenségének a végét jelentette. Az Egyesült Államok válogatottja 50-49-re vezetett a befejezés előtt, és sokan már ünnepelték a tengerentúliakat, amikor a zsűri jelezte: három másodperc még hátravan. Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy Ivan Jedesko tért ölelő átadását a végső dudaszó pillanatában a másik Bjelov, Alekszandr értékesítse.

Legfrissebb hírek

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

A tragikus körülmények között elhunyt bosnyák edző a szíve miatt vonult vissza játékosként

Minden más foci
2025.11.04. 19:12
Ezek is érdekelhetik