Női kosár: Vajda és Raksányi is a PEAC-Péccsel kezdte a felkészülést

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 17:45
Augusztus 12-én megkezdte az alapozást a 2013–2014-es szezonra a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata. A klub második évének első, nyilvános edzésén a média mellett szurkolók is szép számmal jelen voltak.

A PEAC-Pécs a magyar magját megtartva, új légiósokkal, de továbbra is nagyon fiatal kerettel vág neki az új rendszerben lebonyolításra kerülő szlovák-magyar bajnokságnak és az Európa-kupának. Az első edzésen a régi és a friss csapattársak közül hiányzott még az U16-os Eb-n remeklő Kiss Virág, az U18-asoknál érdekelt Nagy Dóra és Raus Vivien, valamint a két amerikai légiós, akik augusztus végén csatlakoznak a csapathoz. Jelen volt viszont Szanja Orozovics és Nevena Jovanovics, valamint két olyan vendég, akinek Pécsett semmi szüksége az eligazításra: a PEAC-cal kezdi meg a felkészülést ugyanis Vajda Anna és az első légiós szezonjára készülő Raksányi Kriszta is.

Az igazoltan hiányzó játékosokon kívül sérülés nem hátráltatja a Pécs felkészülését. A hosszú szezonra való felkészülésre 48 napja lesz Zseljko Djokicséknak. „Ezalatt ötvenhat edzést terveztünk tizennyolc konditermes alkalommal, nyolc edzőmérkőzéssel – mondta el a pécsi szakember. – Utóbbiakat úgy terveztük, hogy már abban a ritmusban kövessék egymást, ahogy a bajnokságban is játszani fogunk, tehát minden harmadik vagy negyedik nap meccsnap lesz. Két tornán is részt veszünk, ekkor már a komplett együttessel, az amerikai légiósainkkal kiegészülve. Porecben és Zalaegerszegen lépünk pályára, utóbbi a hagyományos Göcsej-kupa lesz.”

A PEAC-Pécs 2013–2014-es kerete: Fűrész Dia, Nagy Dóra, Szűcs Réka, Maurita Reid, Nevena Jovanovics, Szanja Orozovics, Raus Vivien, Nagy-Bujdosó Nóra, Horváth Lilla, Demeter Hanna, Layota Williams, Pap Regina, Kaposi Pálma, Kiss Virág

Legfrissebb hírek

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
21 órája

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

A Sopron Basket kikapott az Euroliga címvédőjétől felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.09.23. 21:12

Kara Lawson lett az amerikai női kosárválogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2025.09.22. 19:19
Ezek is érdekelhetik