Női kosár NB I: a DVTK ponterős amerikai centerrel erősített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 10:10
A női kosárlabda NB I-ben szereplő Work Force DVTK 25 éves, 195 centiméter magas amerikai centerrel erősítette meg a keretét – adta hírül a dvtk.eu.

Az Európa-kupában és a Közép-európai Ligában is induló diósgyőriek új szerzeménye, Rebecca Tobin az arizonai egyetemen diplomázott, majd Olaszországban, legutóbb pedig Romániában játszott – ahol mérkőzésenkénti több mint 15 pontos átlagával posztja legeredményesebb játékosának bizonyult. Rebecca Tobin az arizonai egyetemen diplomázott, majd Olaszországban, legutóbb pedig Romániában játszott – ahol mérkőzésenkénti több mint 15 pontos átlagával posztja legeredményesebb játékosának bizonyult.

„A tavalyi év megmutatta, hogy az előrelépéshez egy ponterős, magas és képzett centerre van szükségünk, aki a lepattanózásból és az összjátékból is aktívan kiveszi a részét. A begyűjtött információk alapján Rebecca pontosan ilyen játékos, így nagy örömmel várom, hogy az ősztől együtt dolgozhassunk” – idézi Peresztegi Nagy Ákost, a Work Force DVTK vezetőedzőjét a dvtk.eu.

„Rebecca újabb fontos építőeleme a nagy célokat kitűző 2013–2014-es csapatunknak. Rajta kívül még három-négy játékos érkezése várható, velük lesz teljes a keret” – tette hozzá Szabó Tamás, a Work Force DVTK elnöke.

Rebecca Tobin szeptember elején érkezik Miskolcra. Vele együtt Bukovszky Mónika, Szabó Petra, Brittainey Raven, Czank Tímea és Bálint Réka alkotja jelenleg a Work Force-DVTK jövő évi keretét – számolt be a dvtk.eu.

 

Legfrissebb hírek

NŐI KOSÁRLABDA NB I, 2025–2026

Kosárlabda
2025.09.02. 14:57

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Dubei Debóra: Az előzőekhez képest más célokat tűzünk ki magunk elé

Kosárlabda
2025.08.15. 11:43

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Női kosár NB I: északmacedón válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.11. 10:21

Távozik a Győr női kosárcsapatának vezetőedzője

Kosárlabda
2025.08.04. 11:34

Elkészült a női és a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának sorsolása

Kosárlabda
2025.08.01. 16:24

Portugál irányítóval erősített a Szekszárd női kosárcsapata

Kosárlabda
2025.07.20. 18:29
Ezek is érdekelhetik