Női kosár: pécsi belharccal, új formulában kezdődik a rájátszás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 14:35
Új formula szerint kezdődik el csütörtökön a női bajnokság rájátszása: a középszakasz harmadik és negyedik helyezettje csap össze az elődöntőért az ötödikkel és a hatodikkal. Az egyik fél második sikeréig tartó két párharc közül a nagyobb figyelem minden bizonnyal a pécsi „belharcra” irányul (a másik ágon a Miskolc és a Zalaegerszeg találkozik).

A tavaly nyáron megszűnt Pécs 2010-ből alakult két klub, a PEAC-Pécs és a PINKK Pécsi 424 csatája minden szempontból érdekes lehet. A baranyai város önkormányzata a Djokics Zseljko edzette PEAC-ot támogatja, eközben a PINKK-nek egészen Komlóig kellett mennie hazaicsarnok-keresésben. A PEAC az Adria-ligában vitézkedett és szerzett bronzérmet, a PINKK a „nagy” Pécs karizmatikus irányítójával, Iványi Dalmával és egy angol centerrel, Azania Stewarttal erősödött. A lelátó népe pedig megosztott…

„Igaz, négyből négyszer kikaptunk az alapszakaszban és a kupában a PEAC-tól, de háromszor szoros meccset vívtunk. Nagy csatára számítunk, aki meg tudja lepni a másikat, az lehet a nyerő. Nem érzem egyik csapatot sem esélyesebbnek a másiknál” – vélte Iványi, aki szülés utáni visszatérését követően vezeti a honi gólpasszlistát (4.6 assziszt/mérkőzés).

„Furcsa helyzet, szent igaz, de a szurkolóknak szuverén joguk eldönteni, kinek drukkolnak. Tartom annyira korrektnek a két tábort, hogy miként az előző meccsek, ez a párharc is atrocitás nélkül ér véget. Sajnálatos a mostani szituáció, amelynek a pécsi emberek isszák meg a levét. Amikor még csak egy csapat volt, három-, néha ötezer drukker biztatta a csapatot, ám a klub körüli hercehurca megosztotta a közönséget.”

A PEAC a magyar–szlovák középszakaszbeli teljesítménye után lecsúszott a DVTK mögé a negyedik helyre, így legfeljebb az utazás szempontjából mondható kényelmesnek a helyzete.

„Nem feltétlenül mi vagyunk az esélyesek, a PINKK jól erősített, és nyilván pihentebben várja a meccseket, mint mi, akik a hét végén is játszottunk a Magyar Kupa négyes döntőjében – mondta Horváth Lilla, a PEAC magasbedobója. – Az idényben négyből négyszer győztünk ellene, aminek ugyan lehetnek lélektani hatásai, de ez új fejezet a két klub történetében. A két táboron belül megy a csipkelődés, üzengetés, a fórumokon a verbális harc, de szerencsére mi, játékosok ebből nem sokat érzékelünk. Az biztos, hogy a semleges érzelmű drukkereket is megmozgatja a párharc, így remélhetőleg sokan lesznek, mint legutóbb.”

NŐI KOSÁRLABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

PEAC-Pécs–PINKK Pécsi 424, Pécs, 18 óra
WorkForce DVTK Miskolc–ZTE NKK, Miskolc, 18 óra

Legfrissebb hírek

Stephanie Reid: Nagyon jó a soproni csapatkohézió

Kosárlabda
6 órája

Sima győzelemnek indult, nehezen győzött a Sopron a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.02. 20:55

Legyőzte a Szekszárdot az éllovas Győr a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:33

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

A Dávid Kornél KA nyerte az újoncok csatáját a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.23. 20:28

A Pécs megállította a DVTK-t, megnyerte a női kosárlabda NB I szombati rangadóját

Kosárlabda
2025.02.22. 19:17

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47

Sorozatban nyolcadszor nyert a Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.15. 20:25
Ezek is érdekelhetik