Női kosár Euroliga: Vajda, Honti és Horti is búslakodhat

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 23:20
A Vajda Annát és Honti Katát a soraiban tudó spanyol Rivas Ecópolis a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen hosszabbítás után 79–75-re kikapott a Schio otthonában, így nem jutott a legjobb nyolc közé a női kosárlabda Euroligában. Horti Dóra csapata, a Wisla Kraków szintén elbukott a nyolcaddöntőben.

Honti Kata 36 perc alatt 2 pontot, Vajda Anna pedig 24 perc alatt 13 pontot szerzett a Rivasban, amely a hosszabbítást még ki tudta harcolni Schióban, ám a túlórában már elvérzett, így kiesett.

A Wisla – amelyben Horti Dóra a neki jutó 7 perc alatt nem talált a gyűrűbe – az utolsó negyed előtt még vezetett két ponttal, de végül hétpontos vereséget szenvedett a Bourges vendégeként.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NYOLCADDÖNTŐ, HARMADIK MÉRKŐZÉSEK

Famila Schio (olasz)–Rivas Ecópolis (spanyol) 79–75 – hosszabbítás után
A párharc végeredménye:
2–1
Bourges (francia)–Wisla Can-Pack Kraków (lengyel) 66–59
A párharc végeredménye: 2–1

A legjobb nyolc közé még a Fenerbahce, a Good Angels Kosice, a Szpartak Moszkva, a Galatasaray, a Polkowice és a házigazda Jekatyeringburg jutott be.

A március 18. és 24. között megrendezendő nyolcas döntőben két négyes csoportban küzdenek majd a csapatok az elődöntőbe jutásért.

Legfrissebb hírek

Egy félidőn át bírta a Sopron, Juhász Dorkáék magabiztosan nyertek a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.22. 19:46

Völgyi Péter: Saját árnyékunkat átlépve lehet megverni a Valenciát

Kosárlabda
2025.10.22. 13:29

Zala Friskovec: Gáspár Dávid az, akire szükségünk van a válogatottnál!

Kosárlabda
2025.10.22. 11:08

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

A harmadik negyedben elúszott a DVTK esélye a győzelemre a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 21:45

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56
Ezek is érdekelhetik