Női kosár: a szakmai igazgató újabb változásokat ígér

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 16:43
Kötelező lenne egy tizenéves játékos pályán tartása a következő bajnoki idényben, ha a szakmai bizottság javaslata átmegy a kosárlabda szövetség elnökségén. Erről Farkas Sándor szakmai igazgató beszélt Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A női szövetségi kapitány tervei között szerepel az is, hogy az U20-as válogatott a vízilabdához hasonlóan szerepelne az NB I-ben. Döntés szerdán várható.

„A 2015-ös magyarországi női kosárlabda Európa-bajnokság kiváló lehetőség arra, hogy az egész magyar kosárlabdát felfrissítsük egy kicsit – mondta Farkas Sándor. – Ehhez az kell, hogy a mostani fiatalok sokkal több lehetőséget kapjanak a női első osztályban. Ennek jegyében a szövetség szakmai bizottsága várhatóan azt javasolja, hogy a következő bajnoki idényben az U20-as válogatott önálló csapatként induljon az NB I-ben. Sőt, azt is ajánljuk, pontosabban a tervek szerint előírnánk, hogy mindegyik csapatban egy tizenéves mindig a pályán kell legyen."Farkas Sándor. – Ehhez az kell, hogy a mostani fiatalok sokkal több lehetőséget kapjanak a női első osztályban. Ennek jegyében a szövetség szakmai bizottsága várhatóan azt javasolja, hogy a következő bajnoki idényben az U20-as válogatott önálló csapatként induljon az NB I-ben. Sőt, azt is ajánljuk, pontosabban a tervek szerint előírnánk, hogy mindegyik csapatban egy tizenéves mindig a pályán kell legyen."

A szakmai igazgató szerint ez merész terv, de Horvátországban még ennél is előbbre járnak: „ott a fiúmezőnyben kötelező 18 éves játékost is pályán tartani. Ez azért elég meredek dolog. Azonban lépnünk kell, mert nincs közvetlen utánpótlás a mai női kosárlabdában, az pedig nem normális, hogy a 38 éves Károlyi Andrea dob 40 pontot egy mérkőzésen."

A kapitány üdvözítőnek tartja a szlovák-magyar közös bajnokságot: „a magyar bajnokság halódó állapotban van. Sőt, kívánatos volna egy közép-európai bajnokság létrehozása, amelyben szlovák, cseh, lengyel és magyar csaptok vennének részt. Az Euroliga ugyanis annyira elhúzott a magyar klubok anyagi lehetőségeitől, hogy csak egy ilyen bajnokság volna reális. Ehhez azonban szintén megfelelő szponzor kell."

Farkas Sándor a 2015-ös Európa-bajnokság esélyeit latolgatva azt mondta: valószínűleg ötfős csoportok lesznek, és nagyon jó volna, ha legalább két csapatot meg tudna előzni az akkori magyar válogatott, amivel bejutna a legjobb tizenkettőbe.

Legfrissebb hírek

Női kosár: Aho Nina marad a DVTK-ban

Kosárlabda
Tegnap, 11:00

Női kosárlabda NB I: Tenyér Zsófia távozik a DVTK-tól – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.29. 10:54

„Szükségem van új impulzusokra” – a Sopronból Pécsre szerződő Varga Alíz

Kosárlabda
2025.05.29. 10:20

Női kosár: válogatott játékost igazolt a Pécs

Kosárlabda
2025.05.27. 20:25

Női kosárlabda NB I: távozik a Diósgyőrtől Aleksa Gulbe – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 14:14

Győrből szerződtetett dobóhátvédet a DVTK női kosárcsapata

Kosárlabda
2025.05.19. 16:49

„Nem volt nehéz a döntés, szeretek itt lenni” – Kányási Veronika az új szerződéséről

Kosárlabda
2025.05.19. 09:47

Hosszabbított csapatkapitányával a DVTK női kosárcsapata

Kosárlabda
2025.05.13. 17:05
Ezek is érdekelhetik