Férfi kosár NB I: Fey helyett Zagorac Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 09:33
Megvan a második légióscsere is Szombathelyen, miután a vasi klub szerződést bontott az amerikai centerrel, a korábban a UCLA Egyetemen pallérozódó Michael Fey-jel, és helyette leigazolta a szlovén Zeljko Zagoracot.

A kezdő5.hu internetes portál adta hírül, hogy a Szombathely férfi kosárlabdacsapata szerződtette a négyes és ötös poszton bevethető, 204 centiméter magas szlovén Zeljko Zagoracot. Az információt a honlap kérdésére a vasiak vezetőedzője, Bencze Tamás erősítette meg, majd a csapat hivatalos oldalán, a falcokc.nyugat.hu-n is megjelent a hír.kezdő5.hu internetes portál adta hírül, hogy a Szombathely férfi kosárlabdacsapata szerződtette a négyes és ötös poszton bevethető, 204 centiméter magas szlovén Zeljko Zagoracot. Az információt a honlap kérdésére a vasiak vezetőedzője, Bencze Tamás erősítette meg, majd a csapat hivatalos oldalán, a falcokc.nyugat.hu-n is megjelent a hír.

Zagorac a Geoplin Slovan együttesétől érkezik Szombathelyre, korábbi csapatánál ebben a szezonban 20.3 pontot, valamint 5.5 lepattanót tudott felmutatni mérkőzésenként.

A szlovén játékos fél plusz egyéves szerződést kötött a szombathelyiekkel, várhatóan ma este, legkésőbb holnap délelőtt érkezik meg a vasi megyeszékhelyre.

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.10. 20:48

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
2025.05.08. 23:42

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

Oliver Vidin szerint bárkit le tud győzni a Szolnok

Kosárlabda
2025.05.02. 10:28
Ezek is érdekelhetik