Férfi kosár Euroliga: továbbment a Fener, drámai meccs Bambergben

Vágólapra másolva!
2012.12.14. 00:23
Három csoportban már befejeződött az alapszakasz a férfi kosárlabda Euroligában: a 10. forduló csütörtöki mérkőzésein eldőlt, hogy a Fenerbahce is ott van a legjobb 16 között, míg a D jelű hatosban a Brose Baskets egy drámai, hosszabbításos győzelemmel harcolta ki a továbbjutást. Ezzel már csak egy hely kiadó, erről a C-csoport pénteki meccsei hivatottak dönteni.

Az A-csoport rangadóján nagyon jó színvonalú csatát követően nyert és jutott tovább a 19 pontos Bo McCalebb vezette Fenerbahce, mely a macedón-amerikai kisemberen kívül öt további átlagon felüli egyéni teljesítményt vonultatott fel ezen az estén, a túloldalon pedig Jonathan Tabu túlzottan görcsösen irányított, ez pedig meg is pecsételte a Cantú sorsát. Hiába kezdett jól Andrea Trinchieri együttese, a szépen lendületbe jövő Pianigiani-legénység a fordulás utánra teljesen felőrölte a "fejét vesztő" olasz "kiscsapatot". A Fener előzni már nem tudott, így negyedik helyen léphetett tovább a csoportból, a Cantú pedig elbúcsúzott az Euroligától.
Az A-csoport rangadóján nagyon jó színvonalú csatát követően nyert és jutott tovább a 19 pontos Bo McCalebb vezette Fenerbahce, mely a macedón-amerikai kisemberen kívül öt további átlagon felüli egyéni teljesítményt vonultatott fel ezen az estén, a túloldalon pedig Jonathan Tabu túlzottan görcsösen irányított, ez pedig meg is pecsételte a Cantú sorsát. Hiába kezdett jól Andrea Trinchieri együttese, a szépen lendületbe jövő Pianigiani-legénység a fordulás utánra teljesen felőrölte a "fejét vesztő" olasz "kiscsapatot". A Fener előzni már nem tudott, így negyedik helyen léphetett tovább a csoportból, a Cantú pedig elbúcsúzott az Euroligától.

A továbbjutás már nem volt kérdéses egyik fél számára sem a Himki és a Panathinaikosz derbijén, de elvben mindkét alakulat lehetett volna még csoportelső és harmadik helyezett is, az oroszok szűk győzelme végül azt eredményezte, hogy a "nevető harmadik", azaz a Real Madrid nyerte a halálcsoportot, az oroszok lettek a másodikak, a hellének pedig egészen a harmadik pozícióig csúsztak le.

A 17 pontos JC Carroll főszereplésével földbe döngölte a Real Madrid a három kezdőembere nélkül Spanyolországba utazó Union Olimpiját, így Rudy Fernandezék meg is nyerték a csoportot, míg a szlovének a továbbjutást nem érő ötödik pozícióban zártak, igaz esetükben már két hete biztos volt, hogy véget ér az alapszakasz végeztével az Euroliga-szezonjuk.

Nagyon simának indult a B-csoport rangadója, ahol az volt a tét, hogy a Maccabi egy győzelemmel be tudja-e biztosítani csoportelsőségét. A mutatvány összejött, a 17 pontig jutó Ricky Hickman ma is bizonyította, hogy remek vétel volt, a 10 pontos, 10 lepattanós dupla duplát szállító Shawn James pedig az egyik legtöbbet fejlődött játékosa a teljes mezőnynek. A vendégek kisebb kihagyás után visszatérő ásza, Deon Thompson (16 pont, 10 lepattanó) tarthatatlan volt, de már az első félidőben eldőlt a győzelem kérdése, az izraeliek így a hatosfogat élén végeztek, míg az Alba Berlin negyedik helyen jutott be a Top 16-ba.

Ugyanebben a hatosban a nap leghihetetlenebb fordítását láthattuk, az idegenben az utóbbi 10 idegenbeli fellépésén mindig vesztő, már biztosan csoportutolsó Asseco Prokom a 18 pontos, 16 lepattanós dupla duplát szállító Rasid Mahalbasic és a 26 egységig jutó Blassingame főszereplésével 28(!) pontos második félidei hátrányból mentette hosszabbításra a meccset! A túlórában a 20 ponttal végző Koszarek rutinja sokat ért, míg a 23-at szóró Bobby Brown mellé senki sem tudott felzárkózni a sienaiaknál, így nyertek a lengyelek, de ezzel nem romlott a harmadikként záró olaszok pozíciója sem.

Vezetőedzője (Jasmin Repesa) és egyik legjobb játékosa (Krunoslav Simon) nélkül állt ki a csoportelsőségre hajtó Unicaja Malaga, s a nagyon gyenge napot kifogó Blake Schilb (9 pont, 5 eladott labda) fémjelezte tuti ötödik, tehát tovább nem jutó Chalon remek partner volt az "asszisztáláshoz", de a sima spanyol győzelem ellenére sem jött össze az előzés a fentebb említett Maccabi-féle diadal miatt. A mindenkit sokat játszató andalúzoknál kilencen érték el a 7 pontos küszöböt, remek csapatmunka volt ez a részükről.

A D-csoport rangadóján a kört veretlenként kezdő Barcelona és a katalánoktól öt héttel ezelőtt hazai környezetben 21 ponttal kikapó moszkvaiak küzdöttek meg az első pozícióért, s a CSZKA a 14 pontos Kaun vezetésével meg is próbálta a ehetetlent, ment már kétszámjegyű előnnyel is az orosz bajnok, de fordítani tudott a Barca a 17-et szóró Navarro közreműködésével. Igaz a győzelem már nem jött össze a spanyol aranyérmesnek, ugyanis Ettore Messina tanítványai nagy hajrát vágtak ki, de csak a veretlenség veszett el a hazaiak számára, ők zártak csoportelsőként.

Isztambulban sokáig úgy festett a helyzet, hogy a teljesen biztos harmadik Besiktas nem töri magát össze a győzelemért és a továbbjutási lehetőség miatt mindenképp győzni induló Lietuvos, de a az új érkező Daniel Ewing (14 pont), valamint az eddigi vezér, Curtis Jerrells összeszedték magukat és fordítottak, ezzel megpecsételve a litvánok sorsát. A baltiaknál sokan játszottak hasznosan, de a végén egyszerűen mindenkinek megremegett a keze, Leon Radosevic egy másodperccel a végső dudaszó előtt közvetlen közelről hibázott ziccert, így esett ki a Rytas - igaz később kiderült, hogy a győzelem sem lett volna elég Nemanja Nedovicsék számára.

A Brose Baskets Bamberg úgy lépett pályára saját közönsége előtt, hogy amennyiben nyer, biztosan Top 16-ba jut, a Partizannak pedig szüksége lett volna saját győzelme mellett egy Lietuvos-bukásra is. Az utóbbi összejött a szerbek számára, az előbbi viszont nem, pedig kétszámjegyű hátrányból fordítva mentette hosszabbításra a derbit Dusko Vujosevics szemtelenül fiatal legénysége, s a túlóra végén lett is volna esélye a vendég csapatnak az egalizálásra hárompontos hátrányban, de Miloszevljevics nem tudta értékesíteni három büntetőjét, miután a félpályánál(!) faultolták dobáskísérlet közben. Ő volt az egyébként, aki a rendes játékidő utolsó pillanataiban is kihagyott két kísérletet a vonalról, de abból még jól jött ki a Partizan, ugyanis Drew Gordon a támadólepattanó megszerzése után közelről egyenlített. A 23 pontos Bostjan Nachbar vezette Bamberg hatalmas sikert aratott, hiába engedett ki nagyon az utolsó percekben, a belgrádiak megtették azt a szívességet, hogy az összes esélyüket elpuskázták a fordítási kísérleteknél.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
10. FORDULÓ
A-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Union Olimpija (szlovén)91–60
Himki Moszkva (orosz)–Panathinaikosz (görög)78–77
Fenerbahce (török)–Mapooró Cantú (olasz)77–69
B-CSOPORT
Maccabi Electra (izraeli)–Alba Berlin (német)78–62
Unicaja (spanyol)–Elan Chalon-Sur-Saone (francia)86–62
Montepaschi Siena (olasz)–Asseco Prokom Gdynia (lengyel)88–95 – h. u.
C-CSOPORT
Caja Laboral (spanyol)–Cedevita Zagreb (horvát)dec. 14.
Zalgiris Kaunas (litván)–Anadolu Efes (török)dec. 14.
Olympiakosz (görög)–Milan (olasz)dec. 14.
D-CSOPORT
FC Barcelona Regal (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)75–78
Besiktas (török)–Lietuvos Rytas (litván)66–65
Brose Baskets (német)–Partizan Beograd (szerb)92–90 – h. u.

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
MGYVD–K
1. Real Madrid (spanyol)1073832–738
2. Kimki Moszkva (orosz)1064753–754
3. Panathinaikosz (görög)1064748–722
4. Fenerbahce (török)1055727–738
5. Union Olimpija (szlovén)1037722–808
6. Mapooro Cantu (olasz)1037708–730
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
MGYVD–K
1. Maccabi Electra (izraeli)1082810–708
2. Unicaja (spanyol)1082762–715
3. Montepaschi Siena (olasz)1055879–844
4. Alba Berlin (német)1046722–748
5. Elan Chalon-Sur-Saone (francia)1037782–843
6. Asseco Prokom Gdynia (lengyel)1028704–801

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
MGYVD–K
1. FC Barcelona Regal (spanyol)1091774–636
2. CSZKA Moszkva (orosz)1091778–709
3. Besiktas (török)1055699–744
4. Brose Baskets (német)1037740–807
5. Lietuvos Rytas (litván)1028670–724
6. Partizan Beograd (szerb)1028731–772

 

Legfrissebb hírek

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
15 órája

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Befellegzett az Euroligának? A FIBA-val közösen indítana európai csúcsbajnokságot az NBA

Kosárlabda
2025.03.27. 21:53

Leolvadt a Maccabi az utolsó negyedben, a Pana bejutott a rájátszásba a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.26. 23:09

Tizennégy ponttal is vezetett a Falco, mégsem tudott győzelemmel búcsúzni a férfi kosár BL-től

Kosárlabda
2025.03.26. 21:49

A második negyed döntött az Atomerőmű javára Körmenden a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.26. 20:03

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

A Monaco legyőzte a Fenerbahcét, simán kikapott a Bayern a Baskoniától az Euroligában

Kosárlabda
2025.03.20. 23:18
Ezek is érdekelhetik