Férfi kosárlabda: Lóránt Péter a Virtus Roma játékosa lett

SZÉP GÉZA (KEZDŐ5.HU)SZÉP GÉZA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.07.26. 10:35
null
Lóránt Péter Rómában folytatja
Címkék
A magyar kosárlabda-válogatott Lóránt Péter elhagyta Spanyolországot, és egy évre a Virtus Romához szerződött. A korábbi BEK- és Koracs-kupa-győztes klub az előző olasz bajnoki idényt a 13. helyen zárta, de nagy átalakítások várhatóak a bordó-sárgáknál, amelynek része a magyar játékos szerződtetése is.

Lóránt Péter az előző szezont a spanyol ACB ligában töltötte, a Lagun Aróval minden várakozást felülmúlva alapszakasz-ötödikként negyeddöntőt játszott. Lóránt spanyol klubjának megbízható kiegészítő embere volt (11.2 perc alatt 3.4 pont és 2.3 lepattanó mérkőzésenként). Lórántot volt klubja is marasztalta, szerződést is ajánlott honfitársunknak, de a válogatott középjátékos az újjáalakuló Rómában mindenképpen több lehetőségre számíthat, amellyel egyéves szerződést kötött.

A Virtus Roma a mögöttünk hagyott szezonban finoman szólva is rapszodikus teljesítményt nyújtott, és hiába tartozott azon kevesek közé, akiknek a bajnok Montepaschi Siena skalpját is sikerült begyűjteniük, végül a csalódást keltő 13. helyen végzett. A klub elnöke és tulajdonosa, Claudio Toti május végén bejelentette, nem finanszírozza tovább a klubot és új befektetőt keres. Az ezt követő hetek teljes bizonytalanságban teltek el, sokáig még a klub léte és jövője is veszélyben forgott.

Július 7-én aztán a város önkormányzata a magát meggondoló Totival összefogva újra a csapat mögé állt.

Lóránt Péter az újjáalakuló csapat egyik fontos pillére lehet, ráadásul a jelek szerint, ha nem is a Siena vagy a Milano szintjén, de erős gárda formálódik az olasz fővárosban. Első lépésként az előző évad legponterősebb olasz játékosát, Luigi Datomét is maradásra tudták bírni. Lóránt az első „fecskék" között érkezik Rómába, rajta kívül még csak a veretes NBA-rezümével is bíró amerikai Bobby Jones leigazolását vehetik biztosra a Virtusnál, ahol további erősítéseket terveznek..

A rómaiak 1983-ban olasz bajnoki címet, 1984-ben BEK-et, 1986-ban és 1992-ben a kontinens akkori harmadik legerősebb kupájának számító Koracs-kupát nyerték meg, és még 2011-ben is az Euroliga top 16-os mezőnyének tagjai voltak. Olyan klasszis játékosok játszottak a klubban, mint Brian Shaw, George Gervin, Dino Radja, Michael Cooper, Hugo Sconochini, Szasa Obradovics, Daniel Santiago, Anthony Parker, Dejan Bodiroga, Tomas Van Der Spiegel, Brandon Jennings, Erazem Lorbek, Roko Ukic vagy Primoz Brezec.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Bayern–Leverkusen és Benfica–Barca a BL-ben

Minden más foci
3 órája

PSG–Liverpool: a legnagyobb gólgyárak csatája; Báder Márton: Nem vagyunk reálisak, ha kötelezőnek tartjuk az Eb-szereplést

E-újság
3 órája

Kiderült, mennyi pénzt kap az államtól a Haladás

Labdarúgó NB II
3 órája

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
3 órája

Egygólos előnnyel utazik a Real Madrid a visszavágóra

Bajnokok Ligája
4 órája

Imre Bencéék hatalmas meglepetése – csoportelsőként mentek tovább

Kézilabda
4 órája

A BVB-től csak ikszre futotta a Lille ellen a BL-nyolcaddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
4 órája

Csatárok nélkül is megy! Hét gólt vágott az Arsenal a PSV otthonában

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik