Női kosárlabda: Sopronban a legtöbb meccsen nem szednek belépőt

Vágólapra másolva!
2010.08.25. 19:54
Egyedülálló kezdeményezés Sopronban – a női kosárlabdacsapat legtöbb mérkőzésén a következő szezonban nem szednek belépőket. Az Euroliga alapszakaszában csak a Fenerbahce, a bajnokságban és a Magyar Kupában pedig csak a MiZo-Pécs elleni meccseken kell belépőjegyet venniük a szurkolóknak.

„Csapatunk vezetése a szurkolók kiszolgálása, a szociálisan hátrányos helyzetűek megsegítésére, a sportág szélesebb körű népszerűsítése és az elmúlt években megfigyelhető nézőszám csökkenés megállítására egy új rendszert dolgozott ki az előttünk álló szezonra. Örömmel jelentjük be, hogy a 2010–2011-es szezonban ingyenes lesz csapatunk mérkőzéseinek megtekintése a kiemeltnek nyilvánított találkozók kivételével" – olvasható az MKB-Euroleasing Sopron közleménye a csapat hivatalos honlapján.

Kiemelt mérkőzésnek az Euroliga alapszakaszából a Fenerbahce elleni mérkőzés, az Euroliga rájátszása, a bajnoki alapszakasz, illetve a rájátszás során és a Magyar Kupában csak a Pécs elleni találkozók számítanak. Ezekre az összecsapásokra egységesen 1600 forintba kerül a belépőjegy, minden más meccsre a belépés díjtalan.

Az eddigi bérletesek számára 9900 forintos áron lehetőséget biztosítanak pártolói kártya megvételére, mely a megszokott helyük fenntartása mellett a szezon valamennyi mérkőzésére belépést biztosít, illetve a klub által szervezett szurkolói utakra is kedvezményt nyújt.

Legfrissebb hírek

Gáspár Dávid: A fájdalmak ellenére is nyerni tudtunk

Kosárlabda
2025.04.29. 12:25

Kevés pont, rengeteg hiba a női kosár NB I döntőjének utolsó mérkőzésén – bajnok a Sopron!

Kosárlabda
2025.04.27. 16:00

Miskolcon pénteken eldőlhet a női kosárlabda NB I bajnoki címének sorsa

Kosárlabda
2025.04.25. 09:15

A harmadik negyedben elaludt a Dávid Kornél KA, kikapott otthon a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.24. 20:13

Az utolsó negyedben teljesen szétesett a Sopron, a DVTK egyenlített a női kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2025.04.19. 20:07

Győrben is nyert a Pécs, bronzérmes a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.19. 18:54

Női kosárlabda NB I: Szekszárdon győzött a TFSE

Kosárlabda
2025.04.13. 20:26

Másodszor is nyert hazai pályán, döntőbe jutott a Sopron Basket a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:13
Ezek is érdekelhetik