Férfi kosárlabda: Hendlein Roland az Albacompban folytatja pályafutását

Hendlein (középen) az Albacompban folytatja
Bár Hendlein Roland hetek óta a válogatott Európa-bajnoki selejtezőire készül Székesfehérváron Dzunics Braniszlav irányításával, korábban cáfolták, hogy a Kaposvári KK volt játékosa az Albacompnál köthet ki. Igaz, voltak külföldi ajánlatai is a 24 esztendős erőcsatárnak, ám ő mégis úgy döntött, hogy a koronázóvárosban folytatja pályafutását.
„Olyan klubban akartam játszani, amelyben szakmailag garantálva van a fejlődésem” – jelentette ki azon a sajtótájékoztatón, amelyen szentesítették egyéves kontraktusát Halm Roland szakosztály-igazgatóval.
Itt mutatta be a klub hivatalosan a csapat új szakvezetőjét, Dzunics Braniszlavot is, aki szintén egy idényre kötelezte el magát. A válogatott mellett is tevékenykedő szakember számára nem kis fejtörést okoz, hogy az Európa-bajnoki felkészülési időszakban még a válogatottnál kell helytállnia, ám közben klubja is megkezdi az alapozást.„Augusztus 17-én lesz a társaság első foglalkozása, addig segítőm, Matus Gábor irányítja a fiúkat, majd két hét múlva már én is bekapcsolódom a munkába. Az együttes magyar magja kialakult, melléjük majd a nyár folyamán találjuk meg azokat a külföldieket, aki erősítést jelenthetnek” – mondta a vezetőedző.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








