Csakúgy, mint 13 esztendeje Rómában

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2010.05.08. 00:19
null
Pete Mickeal (balra) nyolc ponttal járult hozzá a Barcelona győzelméhez
Címkék
Az a két csapat jutott a férfi kosárlabda Euroliga vasárnapi döntőjébe, amelyet az első feldobástól leginkább odavártak. Az elődöntőben a Barcelona a CSZKA Moszkvát múlta felül küzdelmes találkozón, az Olympiakosznak hosszabbításra volt szüksége a sikerhez a tüzes Partizannal szemben.

A legfontosabb európai klubsorozat négyes döntőjének mezőnye egy helyen cserélődött a tavalyi berlini fináléhoz képest. Mondjuk a hiányzó kiléte nem kis meglepetés, ugyanis a címvédő Panathinaikosz nem jutott be már az egyenes kieséses szakaszba sem, a legjobb nyolc közé.

A CSZKA Moszkva ellenben a legutóbbi nyolc final four mindegyikében ott volt, kétszer –2006-ban Prágában és 2008-ban Madridban – meg is nyerte a sorozatot. Az meg szinte törvényszerű, hogy amikor a Barcelona is eljut a négyes döntőbe, az elődöntőben a két csapat egymással játszik. 2003-ban Barcelonában a hazaiak nyertek, ám a legutóbbi két találkozásuk 2006-ban Prágában és tavaly Berlinben orosz sikert hozott.

Ha hagyjuk, hogy a tapasztalt orosz csapat diktálja a tempót, akkor végünk van" – mondta Xavier Pascual a meccs felvezetéseként. Aztána Barcelona fiatal szakvezetőjének már az 5. percben időt kellett kérnie, mert a Moszkva 11–4-re ellépett, köszönhetően annak, hogy az oroszok öt perc alatt öt (!) támadó lepattanót szedtek, és bátran lassították a játékot az Euroliga legponterősebb támadógépezete ellen. Az időkérés azonban remek fegyvernek bizonyult. A Barcelona a zseniális tini, Ricky Rubio vezérletével kivágott egy 11–0-s szériát, s kézbe vette a játék irányítását.

A szakembereknek biztosan tetszett a mérkőzés, mert mind a két csapat kitűnően védekezett. Ám éppen ezért a nézők kevésbé voltak boldogok a látványt illetően. A második félidőben változott egy kicsit a kép, mert főleg Rubio és Juan Carlos Navarro, a másik oldalon pedig Ramunas Siskauskas ügyelt a szépérzékűek érzületére is. A katalánok vezettek általában öt-hét ponttal, ám a negyedik negyed közepére egyetlen triplányira olvadt a különbség. A holtponton a szlovén Erazem Lorbek kosara lendítette át a Barcelonát. Nyilván külön motivációt jelentett a centernek, hogy tavaly még a másik csapat mezében örülhetett a lefújás után, amikoris az oroszok nyertek 82–78-ra. Lorbek újra mosolyoghatott, mert most is az a csapat nyert, amelyiknek a mezét viselte. A CSZKA pedig négy év után először marad le a nagydöntőről.

A védekezésünk volt a siker kulcsa, és az, hogy csapatként játszottunk" – értékelt a lefújás után Navarro, a támadások nagymestere. „Kár, hogy inkább egyénileg próbálkoztunk" – replikázott a tavalyi csata hőse, Ramunsas Siskauskas. Mindegyiküknek igaza lehet.

A másik elődöntőben a szemre túlságosan nyugodtnak tűnő esélyesnek kikiáltott Olympiakosz csaknem ráfizetett a túlzott magabiztosságra. A Partizan nem az a csapat, amelyet le lehet győzni közepes erőkifejtéssel. A belgrádiak remekül kezdtek, az első negyed vége felé éledtek a görögök, akik aztán a harmadik negyed közepéig vezettek. A negyedik negyed azonban döntetlenről kezdődött, majd a szerbek 60–54-re megugrottak. Ezt a hátrányt pillanatok alatt ledolgozta a két legnagyobb pireuszi sztár – Josh Childress és Teo Papalukasz. A hajrában előbb Dusan Kecman emelt be egy triplát, majd 65–65-nél 6.8 másodperccel a vége előtt Bo McCalebb parádésat zsákolt. Ám maradt válasza a piros-fehéreknek. A Partizan-nevelés Milos Teodosics borzalmas triplakísérlete gólpassznak jó volt Childress számára egy alley up-hoz és az egyenlítéshez.

A hosszabbításban a kipontozódások miatt nem maradt elég embere a Partizannak. Ioannisz Buruszisz pedig egymás után kapkodta le a lepattanókat. A feszült végjátékban Teodosics keze nem remegett a büntetővonal mögött. Az utolsó hármast Alekszandar Rasics elhibázta.

Nyert az Olympiakosz, és 1997 után jutott be ismét a sorozat nagydöntőjébe. Rómában 13 éve nyert is – a Barcelona volt az ellenfele. Csakúgy, mint vasárnap.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA, NÉGYES DÖNTŐ, PÁRIZS 
ELŐDÖNTŐ
Barcelona (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) 64–54 (12–11, 17–10, 18–20, 17–13)
Bércy Sportcsarnok, 14 768 néző. V: Brazauskas (litván), Hrisztodolu (görög), Chambon (francia)
BARCELONA: RUBIO 10/6, NAVARRO 10/6, Morris 2, LORBEK 7/3, Mickeal 8. Csere: Basile, Lakovic 3/3, VÁZQUEZ 11, NDONG 9, Grimau 4. Edző: Xavier Pascual
CSZKA: Planinic, SISKAUSKAS 19/6, Langdon 12/6, HRJAPA 5, KAUN 9. Csere: Holden 7/3, Smodis, Mensah-Bonsu, Ponkrasov 2, Voroncevics. Edző: Jevgenyij Pasutyin
 
Olympiakosz Pireusz (görög)–Partizan Beograd (szerb) 83–80 (15–17, 18–11, 19–24, 15–15, 16–13 – hosszabbítás után)
Bércy Sportcsarnok, 14 768 néző. V: Bachar (izraeli), Facchini (olasz), Herrezuelo (spanyol)
OLYMPIAKOSZ: Penn, CHILDRESS 17, TEODOSICS 17/9, KLEIZA 19, Szkorcianitisz 11. Csere: PAPALUKASZ 10, Vujcic, Vaszilopulosz, BURUSZISZ 9/3, Mavrokefalidesz, Beverley. Edző: Panajotisz Jannakisz
PARTIZAN: MCCALEBB 21/3, Roberts 5, KECMAN 11/9, VESELY 13, Vranes. Csere: Milosevics, Rasics 5/3, Mitrovics, Bozsics 8, MARICS 17, Djekics. Edző: Dusko Vujosevics
 
VASÁRNAP
A DÖNTŐ
Barcelona–Olympiakosz 21.00 Tv: Sport Klub, élő
A 3. HELYÉRT
Partizan Beograd–CSZKA Moszkva 18.00
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik