
Nagy a tét a vasárnapi rangadón: 12.45-től az alapszakasz utolsó, 22. fordulójában az elsőségért csap össze az MKB-Euroleasing Sopron és a MiZo Pécs 2010 a női kosárlabda-élvonalban. A soproniak szegedi vereséggel „hangoltak”, de előnyt jelenthet nekik, hogy Vajda Anna és Somogyi Andrea is hiányzik Fűzy Ákos csapatából.

Fotó: Czagány Balázs (archív)
Honti Kata pályán lesz a csúcsrangadón, a sérült Somogyi Andrea viszont nem játszhat

Fotó: Czagány Balázs (archív)
Honti Kata pályán lesz a csúcsrangadón, a sérült Somogyi Andrea viszont nem játszhat
„Igazából ez is csak egy alapszakaszbeli mérkőzés, de mindannyian tudjuk, hogy az egyik legfontosabb, ráadásul most arról dönt, ki végez az első helyen. Igaz, az utóbbi években a rájátszásban nem volt akkora előny a hazai pálya, mint gondolták, gondoltuk – nyilatkozta Székely Norbert, a soproniak szakvezetője a Nemzeti Sportnak.
„A következő hetekben, hónapokban nagyon sokat fogunk játszani a Péccsel, hazai pályán pedig mindig nagyobbak az elvárások még a legnagyobb vetélytárssal szemben is” – tette hozzá.
Gyengébb forma ide vagy oda, a Sopron kihasználhatja a pécsiek tartalékos felállását. Vajda Anna bal keze sérült, és speciális bandázs nélkül nem játszhat, Somogyi Andrea pedig már hosszú ideje kényszerpihenőn van.
A szezont fantasztikus formában játszó Vajda helyettesítése kulcskérdés lesz a csúcsrangadón: a kezdő ötösben Nicole Ohlde és Mészáros Kornélia szerepel a magas posztokon, de ha sok faultot
ítélnek ellenük, akkor nem lesz könnyű a pécsiek dolga… Rajtuk kívül még a szerb Szara Krnjics és az ifjú Szabó Flóra bevethető a palánk alatt.
2008-ban és 2007-ben szintén az alapszakasz záró mérkőzésén csapott össze Sopronban a két gárda, akkor a MKB 72–60-ra, illetve 67–60-ra győzött.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
| 1. MKB-Euroleasing Sopron | 21 | 20 | 1 | 1971:1231 | 0.976 |
| 2. MiZo-Pécs | 21 | 20 | 1 | 1864:1179 | 0.976 |
| 3. Szeviép-Szeged | 22 | 18 | 4 | 1834:1415 | 0.909 |
| 4. BSE-ESMA | 22 | 15 | 7 | 1703:1407 | 0.841 |
| 5. Seat-Foton-Győr | 22 | 15 | 7 | 1679:1401 | 0.841 |
| 6. Zala Volán-ZTE | 22 | 11 | 11 | 1600:1540 | 0.750 |
| 7. Szolnoki NKK | 22 | 10 | 12 | 1624:1512 | 0.727 |
| 8. Vasas-Csata | 22 | 9 | 13 | 1458:1600 | 0.705 |
| 9. Atomerőmű-KSC | 22 | 7 | 15 | 1563:1693 | 0.659 |
| 10. BEAC-Újbuda | 20 | 2 | 18 | 1126:1578 | 0.550 |
| 11. Ceglédi EKK | 21 | 2 | 19 | 1155:1969 | 0.548 |
| 12. Savaria BC-Szombathely | 21 | – | 21 | 1132:2184 | 0.500 |
Legfrissebb hírek

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK
Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces
Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában
Kosárlabda
2025.10.09. 19:56
Ezek is érdekelhetik




