Kosárlabda: az MKOSZ női tagozata is elfogadja a játékvezetőket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.19. 20:51
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) női tagozatának intéző bizottsága üdvözli a játékvezetői bizottság és a bírók között létrejött megállapodást, ezzel szerinte megoldódott a játékvezetéssel kapcsolatos probléma.
„A Tagozat Intéző Bizottsága felkéri a klubokat, hogy 2008. november 19-től a megállapodás értelmében a soron következő mérkőzéseiket játsszák le. Mivel a megállapodás lehetővé teszi, hogy a női bajnokság mérkőzéseit megfelelő játékvezetési feltételek mellett játszhassuk le, ezért a Női Tagozat csapatainak az MKOSZ Elnökéhez 2008. november 14-én írott levelünkben megfogalmazott kérésünket elfogadottnak tekintjük” – áll a tagozat levelében.A Férfi Hivatásos Kosárlabda Liga kedden jelezte, hogy támogatja az MKOSZ által kinevezett játékvezetői bizottságot és az általa küldött bírók munkáját. Az élvonalbeli kosárlabda-mérkőzések levezetésére alkalmas bírók sztrájkja miatt kialakult helyzetet az MKOSZ új játékvezetői bizottság (jb) felállításával kívánta megoldani, de a női liga ezt nem fogadta el, ezért a szombati mérkőzések elmaradtak. Az MKOSZ keddi tájékoztatása szerint a jelenlegi jb és a nemzetközi mérkőzések vezetésére is kvalifikált bírók megállapodtak abban, hogy a férfibajnokság tavaszi rájátszásáig mindenképpen marad a testület, amelynek vezetője, Szabó György akkor megméretteti magát. Ha támogatást kap a sípmesterektől, továbbra is betölti hivatalát, ha nem, távozik a bizottság éléről.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik