Női kosárlabda NB I: a pécsi Vajda Anna 32 pontot szórt a Győrnek

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.10.06. 02:45
Címkék
A bajnoki ezüstérmes Pécs főként Vajda Anna 32 pontja révén fölényes győzelmet aratott a vendég Győr felett az UNIQA női kosárlabda-bajnokságban.
A nyáron alaposan átalakult vendégcsapatot előzetesen az idény lehetséges meglepetései között tartották számon, ám már a szerdai nyitókörben 80-49-re kikapott otthon a címvédő Soprontól. A pécsi túra sem indult fényesebben, mivel a házigazdák Iványi révén már az első negyedben faképnél hagyták a győrieket, akiknél csak Imbergerova és Radunovic volt képes 4-4 pontra. A folytatásban egy harmadik légiós, Borovickova is "felébredt", ám a nagyszünetre így is 20 ponttal megléptek a baranyaiak, akiknél Vajda fantasztikus formába lendült (44-24). Nagyszünet után időnként közelebb került ugyan Tapodi Péter együttese - amely megnyerte a harmadik felvonást -, ám főként az ekkor már 24 pontnál tartó Vajda révén a Füzy-alakulat magabiztosan tartotta előnyét, nem utolsósorban a 17 éves Raksányinak köszönhetően. A hajrában még a 16 éves Késői is betalált pécsi részről, de ekkorra már csak a különbség volt kérdéses. Az este hőse a 32 ponttal, 10 lepattanóval és 5 gólpasszal záró Vajda Anna volt.

női kosárlabda uniqa nb i

2. FORDULÓ
MIZO PÉCS 2010–SEAT-FOTON GYŐR 83–62 (21–8, 23–16, 14–16, 25–22)
Pécs, 1500 néző. V: Mintál Cs., Szabó I.
PÉCS: Iványi 8, Nazzante 2, MÉSZÁROS K. 7/6, Quennan 4, VAJDA 32/6. Cs: GRACIANE 9, RAKSÁNYI 8/6, Somogyi 6, Ruják 4, Késői 3/3. Edző: Füzi Ákos
GYŐR: Borovicková 9/3, Fürész D. 8/3, Vida 2, IMBERGEROVÁ 15/6, Radunovics 10/3, Cs: Kovács K., Keller 9, Izsák 3, Varga R. 4, Antolovics 2. Edző: Tapodi Péter
Az eredmény alakulása. 5. p.: 10–0. 14. p.: 29–17. 24. p.: 45–30. 27. p.: 52–32. 33. p.: 66–40. 37. p.: 74–49
Kipontozódott: Radunovics (35. p.), Vida (36. p.), Quennan (37. p.)

MESTERMÉRLEG
Füzi Ákos: – Jobban játszottunk, mint az előző fordulóban, főleg az első félidővel lehetek elégedett, de Iványi kiválása kicsit megzavart minket.
Tapodi Péter: – Ismét köszönet a szükség-játékvezetőknek, az igaziak kicsit elkezdhetik szégyellni magukat, ugyanis ez már a játék rovására megy, pedig nekik is ennek kéne fontosnak lenni. Mi léptünk előre az előző mérkőzésünkhöz képest, azonban még mindíg sok a munka, de biztos vagyok benne, hogy a kitűzött célt elérjük.

AZ ÁLLÁS
1. MKB-Euroleasing Sopron 2 2 – 184–104 1,000 4
2. Szeviép-Szeged 2 2 – 185–109 1,000 4
3. BSE-ESMA 2 2 – 177–112 1,000 4
4. Szolnoki NKK 2 2 – 159–103 1,000 4
5. Zala Volán-ZTE 1 1 – 85–60 1,000 2
6. MiZo-Pécs 2 2 – 162–120 1,000 4
7. BEAC-Újbuda 2 – 2 111–147 0,500 2
8. Vasas-Csata 2 – 2 109–149 0,500 2
9. Seat-Foton-Győr 2 – 2 111–163 0,500 2
10. Atomerőmű-KSC 2 – 2 113–183 0,500 2
11. Savaria BC-Szombathely 1 – 1 52–97 0,500 1
12. Ceglédi EKK 2 – 2 112–213 0,500 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik