A Phoenixszel WNBA-bajnokságot nyerő játékos érkezik Pécsre
Az észak-amerikai profi bajnokságban és az Euroligában is győztes játékossal erősítette meg keretét a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapata. Kelly Anne Mazzante a Phoenix Mercuryvel WNBA-t, a Szpartak Moszkvával Euroligát nyert. A játékos szeptember 20-án csatlakozik a pécsi kerethez.

Kelly Anne Mazzante a WNBA nagydöntőjében is bizonyított már

Kelly Anne Mazzante a WNBA nagydöntőjében is bizonyított már
A baranyai klub tájékoztatása szerint az amerikai-olasz Kelly Anne Mazzante egy évre szóló szerződést kötött a magyar bajnokság legutóbbi másodikjával, amelyhez várhatóan szeptember 20-án csatlakozik.
A 26 éves, 1.83 méter magas játékos tavaly a Phoenix Mercuryvel nyerte meg a WNBA-t, míg az idén a Szpartak Moszkvával az Euroligát és az orosz bajnokságot. A Phoenixben 2007-ben átlagban 14.4 percet játszott meccsenként, valamint 5.4 pontot és 1.6 lepattanót szerzett, az orosz sztárcsapatban azonban nagyon kevés lehetőséghez jutott, mindössze 9 percet kapott összecsapásonként.
„Tavaly nem volt megelégedve azzal, hogy ugyan Euroligát nyert és bajnokcsapat tagja is volt, de nem igazán játszotta ki magát” – mondta Rózsa Gábor, a pécsiek ügyvezetője.
„Mazzante jelentős erősítése lesz csapatunknak! Azzal, hogy az erre a szezonra tervezett keretünk majdnem összeállt, elmondható, hogy bár nemzetközi szinten is jegyzett idegenlégiósokkal erősítettünk, az idei szezonra a játékoskeretünk költsége nem haladja meg a tavalyi együttesünkre fordított összeget” – tette hozzá a sportvezető.
Mazzante jelenleg a Phoenixben szerepel.
Legfrissebb hírek

Juhász Dorkáék elődöntősök a WNBA-ben
Amerikai sportok
2024.09.26. 08:29

WNBA: Határ Bernadették legyőzték a Phoenixet
Amerikai sportok
2023.09.01. 09:49

WNBA: Juhász Dorka hat pontot dobott Phoenixben
Amerikai sportok
2023.07.02. 09:20
Ezek is érdekelhetik





