A Falco élt a pályaelőnnyel, 1–0-ra vezet a bajnoki fináléban

Vágólapra másolva!
2008.05.28. 21:34
A férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének első mérkőzésén a hazai pályán játszó Falco 80–74-re verte a Körmend együttesét, s ezzel sikerrel 1–0-ra vezet az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban.
Fotó: Unger Tamás
Fotó: Unger Tamás

Elszánt oroszlánként vetette magát harcba a bajnoki döntő első mérkőzésén a hazai környezetben pályára lépő Falco. Bár a mérkőzés elején idegenlégiósai révén dobálta a kosarakat a vendégcsapat, a szombathelyi gárda főleg Arnas Kazlauskas és Kálmán László jó játékának köszönhetően hamar megnyugtató előnyre tett szert.

A 8. percben már 21-10 állt az eredményjelzőn, a Körmendnek tehát össze kellett kapnia magát. Illetve csak kellett volna, mert bizony nem sikerült. Az első szünetre tetemes, 10 pontos hátrányban vonulhatott a vendégsereg.

A második szakaszban Vavra Péter hármasa után némileg közelebb került ellenfeléhez a vendégegyüttes. A 33-27-es állásnál, azaz a hatpontos különbségnél csak nem akart kisebbre csökkenni a hátrány.

A játékrész végén Kálmán megrázta magát. Remekül játszott, így a Falco a nagyaszünetre elérte a félszáz szerzett pontot. A Körmendnek tehát a mérkőzés második felében mindenképpen javítania kellett védekezésén.

Ez némiképp sikerült is, a harmadik és a negyedik negyedben összesen „csak” harminc pontot termelt a hazai együttes, de az elején bezsákmányolt előny elégnek bizonyult a meccs végére is.

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása az első mérkőzés után így 1-0 a Falco javára.

FÉRFI BAJNOKSÁG

DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Falco KC–Lami-Véd-Körmend 80–74
Legfrissebb hírek

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34
Ezek is érdekelhetik