Még nincs vége! A Spurs kiharcolta a mindent eldöntő meccset

Vágólapra másolva!
2008.05.16. 08:05
Az NBA Nyugati főcsoportjának elődöntőjében hatodik alkalommal csapott össze a Spurs és a Hornets. A meccs előtt a Hornets vezette az összetett állást 3–2-re, így győzelme esetén döntőbe jutott volna. A címvédő San Antonio viszont nem hagyta magát, és behúzta a meccset hazai pályán, így jöhet a mindent eldöntő hetedik összecsapás New Orleansban.
Tim Duncan (labdával) és a Spurs kiharcolta a mindent eldöntő, hetedik mérkőzést a Hornets ellen
Fotó: Reuters
Tim Duncan (labdával) és a Spurs kiharcolta a mindent eldöntő, hetedik mérkőzést a Hornets ellen
Tim Duncan (labdával) és a Spurs kiharcolta a mindent eldöntő, hetedik mérkőzést a Hornets ellen
Fotó: Reuters
Tim Duncan (labdával) és a Spurs kiharcolta a mindent eldöntő, hetedik mérkőzést a Hornets ellen

A San Antonio Spurs saját közönsége előtt játszhatta hatodik mérkőzését az NBA Nyugati főcsoportjának elődöntőjében. Mégis a vendég New Orleans Hornets készült nagyobb reményekkel a meccsre, mivel győzelme esetén döntőbe jutott volna.

A Spurs három „nagyágyújának” köszönhetően nem adott esélyt a Hornetsnek a győzelemre. Manu Ginóbili 25 pontot szórt, és ebből hatszor hárompontossal volt eredményes, ami karriercsúcsot jelent a kosaras számára.

Tim Duncan is remekelt, 20 pontjával és 15 lepattanóval járult hozzá csapata sikeréhez. Duncan nagyszerű formában játszik a rájátszásban, hét legjobb playoffbeli meccsén 27 pontnál és 13 lepattanónál is többet szerzett átlagban.

És meg kell említeni Tony Parkert is, aki 15 pontot szerzett az életben maradásért vívott találkozón. Ezzel a győzelemmel a Spurs kiegyenlítette az összetett állását, de a mindent eldöntő meccset New Orleansban vívják, így koránt sem lesz könnyű dolga a Duncanéknak.

„Bízom a csapatban, sok nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg idegenben” – mondta optimistán Tony Parker a meccs után.

A Hornets legjobbja most is Chris Paul volt, aki 21 pontot szórt a találkozón, míg Tyson Chandler 14-ig jutott a meccsen.

„Nem tudom, mit mondjak, a harmadik negyed szörnyű volt” – sajnálkozott Paul.

NBA, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
San Antonio Spurs–New Orleans Hornets 99–80
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–3
Legfrissebb hírek

Idénybeli hatodik tripla dupláját érte el Jokics, könnyedén nyert a Nuggets – videó

Amerikai sportok
16 órája

Wemby újra nagyot alkotott, a Spurs klubtörténeti győzelmet aratott az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.10.31. 07:27

Félelmetesen kezdett Victor Wembanyama, míg JJ Redick kijelölte a referenciapontot a Doncicot elvesztő Lakersben

Amerikai sportok
2025.10.29. 11:43

NBA: hazai vereséggel kezdett a Boston, Wembanyama parádézott Dallasban

Amerikai sportok
2025.10.23. 09:46

A trombózisból felépülő Wembanyama erős 16 perccel indította harmadik NBA-idényét – videó

Amerikai sportok
2025.10.07. 08:27

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Amerikai sportok
2025.07.15. 10:36

NBA: Gregg Popovich 29 idény után visszalépett a San Antonio Spurs éléről

Amerikai sportok
2025.05.02. 19:45

A trombózis már a múlt; az NBA óriása ízelítőt adott a futballtudásából – videó

Amerikai sportok
2025.04.24. 12:12
Ezek is érdekelhetik