Az Atomerőmű jutott elsőként az Magyar Kupa fináléjába

Vágólapra másolva!
2008.04.04. 18:25
A férfi kosárlabdázók négyes döntőjének idén Szombathely városa ad otthont, miután a Falco csapata nyerte meg a rendezés jogáért vívott licitet. Pénteken a két elődöntőt rendezik. Az Atomerőmű a Körmenddel csapott össze, és a paksiak nyertek 91-75-re. A második mérkőzésen a hazai Falco az Albacomppal játszik a döntőbe jutásért.
Gulyás Róbert nemcsak magaságával emelkedett ki a mérkőzésen
Fotó: Unger Tamás
Gulyás Róbert nemcsak magaságával emelkedett ki a mérkőzésen
Gulyás Róbert nemcsak magaságával emelkedett ki a mérkőzésen
Fotó: Unger Tamás
Gulyás Róbert nemcsak magaságával emelkedett ki a mérkőzésen

A Magyar Kupa első elődöntő mérkőzésén az Atomerőmű a Körmenddel csapott össze. A három negyeden át rendkívül kiélezett meccset az utolsó negyedbeli remek teljesítményével fordította a maga javára a paksi csapat.

A meccs eleje pedig rémálomszerűen indult az Atomerőmű számára, hiszen a Körmend 10-0-s rohammal kezdte a meccset. A negyed végétől azonban Gulyás Róbert megkezdte a pontgyártást, és ahogy emelkedett ki a center egyre inkább a mezőnyből, úgy jött fel az Atomerőmű. Sőt, a második negyedben már vezettek is 34-27-re, ám a Körmend visszajött (40-40 a félidőben).

A harmadik negyed nem a játékról marad emlékezetes, de a jelen levőkben minden bizonnyal sokáig megmaradnak a történtek…

A 25. percben járt a mérkőzés, amikor Fodor Márton reklamált a játékvezetőknél egy véleményes fault után, technikait kapott, ami számára a kipontozódást jelentette. Ekkor a körmendiek mestere, Krivacsevics Dragoljub is a sípmesterek ellen fordult, aminek újabb technikai lett az eredménye. Ekkor a körmendi szurkolók úgy gondolták nem árt fellocsolni egy kis sörrel a szombathelyi parkettát, majd – hogy még látványosabbá tegyék – tevékenységüket egy füstbombát is a pályára dobtak.

Az emberek a csarnokból, a játékosok a pályáról menekültek, de a biztonságiaknak hála a közjáték után folytatódott a mérkőzés.

Az utolsó negyedben az Atom kezdett úgy, ahogy a Körmend az elején, és ezzel a paksiak el is döntötték a mérkőzést, amely így – sajnos – nem Gulyás Róbert nagyszerű teljesítményétől lesz emlékezetes.

FÉRFI KOSÁRLABDA, MAGYAR KUPA

ELŐDÖNTŐ
ATOMERŐMŰ SE–POLAROID-LAMI-VÉD KÖRMEND 91–75 (21–21, 19–19, 26–23, 25–12)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szombathely, 1500 néző. V: Papp, Cziffra, Ádám
Az eredmény alakulása: 5. p. 0-10. 7. p. 8-10. 8. p. 10-18. 10. p. 21-19. 15. p. 34-27. 19. p. 38-40. 24. p. 48-44. 26. p. 56-46. 32. p. 73-63. 39. p. 91-71.
Kipontozódott: Fodor M. (25. p.), Fodor G. (38. p.)
Paks: Mészáros 7, BROOKS 22/6, Toroman 7/3, Horváth Z. 11/3, GULYÁS 28. Csere: Stevenson 2, MURRY 14/6, Csaplár-Nagy E., Panta, Kiss Zs.
Körmend: Thomas 11, FODOR G. 16/12, Ferencz 10/6, VAVRA P. 22/9, Ocitti 6/3. Csere: Henderson 4, Fodor M., Trummer 2, Tóth G. 2, McCants 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik