NBA: visszatérhet az utolsó meccsekre Elton Brand

Vágólapra másolva!
2008.03.25. 23:24
A pocsék formában levő Los Angeles Clippers rájátszás-reményeinek már lőttek, de a csapat szurkolói mégis örülhetnek valaminek: úgy tűnik, súlyos sérülése után ismét pályára léphet sztárjuk, Elton Brand.
Az erőcsatár Achilles-ín sérülése miatt a teljes szezont ki kellett, hogy hagyja, de hétfőn már 20 percre beszállt edzésen az egymás közötti játékba. A vezetőedző Mike Dunleavy egyeztetett a csapatorvosokkal, és úgy véli, az utolsó 5 vagy 6 meccsen már játszhat a Clippers legnagyobb sztárja.„Ha összejön minden a terv szerint, nagyszerű. Ha nem, akkor is remélem, hogy pályára tudom küldeni egy keveset” – mondta.Brand maga nagyon elégedett volt rehabilitációja menetével:„Ha megnézte valaki a mai gyakorlást, és nem tudta, hogy már régen nem játszottam, szerintem nem vette észre. Az Achillesem tökéletesen meggyógyult, most már csak minél többet kell terhelnem, és tesztelnem játék közben” – nyilatkozta az edzés után.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik