Gálos László helyett Tapodi Péteré a kispad a Seat-Foton Győrnél

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.02.15. 11:39
A női bajnokság 2007–2008-as idényének nagy tervekkel nekivágó Seat-Foton Győr csapatánál a váltásra szavaztak. A biztató kezdet után visszaeső és jelenleg kilenc győzelem mellett hat vereséget számláló csapat csak a hetedik helyen áll, s mivel a vezetők úgy vélték, Gálos László vezetőedzővel nem garantált a felzárkózás az élmezőnyhöz, váltottak.
Tapodi Péternek fel kell ráznia a győrieket
Tapodi Péternek fel kell ráznia a győrieket
Tapodi Péternek fel kell ráznia a győrieket
Tapodi Péternek fel kell ráznia a győrieket

„Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Gálos Lászlóval, aminek a várakozáson aluli szereplés az oka – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szíjjártó Péter, a klub társadalmi elnöke. – Ebben persze nemcsak az edző a hibás, hanem a játékosok is, akiket ismét és folyamatosan motiválni kell, erre a feladatra pedig Tapodi Péter a legalkalmasabb.”

„A vezetőség úgy döntött, sztáredzőre van szükség, aki képes a kitűzött célt, konkrétan a bajnokság végén az ötödik hely megszerzését elérni a jelenlegi garnitúrával – folytatta a sportvezető. - Péter rutinos és kiváló szakember, akivel két és fél éves megállapodást írtunk alá.”

A 40 éves Tapodi legutóbb a 2006–2007-es idényben az azóta megszűnt Diósgyőr csapatánál dolgozott, de korábban volt már a női válogatott másodedzője is.
Gálos László, aki Magyar Andrást váltotta 2006 nyarán, kijelentette: tiszteletben tartja és tudomásul veszi a klub vezetőségének döntését, s ha felkérik, nagy örömmel dolgozik tovább a klub utánpótlás-nevelésében.
Legfrissebb hírek

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05
Ezek is érdekelhetik