A pécsieknek sem sikerült elvenni a Valencia veretlenségét

Vágólapra másolva!
2008.01.23. 22:13
A MiZo Pécs együttese 89-60-as vereséget szenvedett a csoportelső Valencia otthonában, így csak a harmadik helyet szerezte meg az Euroliga D csoportjában. A magyar csapat a második félidőben roppant össze, ennek köszönhető, hogy 29 ponttal kapott ki. A következő ellenfél a cseh Brno lesz.
A pécsiek másodszor is kikaptak a Valenciától
Laufer Péter - archív
A pécsiek másodszor is kikaptak a Valenciától
A pécsiek másodszor is kikaptak a Valenciától
Laufer Péter - archív
A pécsiek másodszor is kikaptak a Valenciától

Nehéz ellenfél várt a pécsiekre, hiszen Rátgéber László együttese a csoportban minden meccsét megnyerő Valencia együtteséhez látogatott. A baranyaiak a második helyről verték a spanyolok elleni meccset, egy ponttal megelőzve a Dinamo Moszkvát.

A pécsieknek mindenképpen nyerniük kellett, hiszen az oroszok korábban hazai pályán 90-63-ra verték a Vilniust. Bár Emilija Prodrug révén a magyar csapat szerzett vezetést, utána valenciai pontok következték. Szerencsére a spanyolok nem tudtak elmenni, ugyanis Fegyverneky Zsófia egy gyönyörű triplát dobott (6-5).

Kiegyenlített volt a mérkőzés, a pécsieknél viszont az okozta a problémát, hogy Iványi Dalma hamar begyűjtötte a harmadik személyi hibáját. Rátgéber László cserélt is, lehozta az irányítót.

Az első negyedet hárompontos Valencia-vezetés zárta, ám aztán Palau két duplája és Douglas két büntetője után máris komolyabb lett a hazaiak előnye (21-12). Szerencsére visszakapaszkodtak a mieink, Prodrug és Mészáros triplája után sikerült egy pontra csökkenteni a hátrányt.

A vezetést azonban nem sikerült átvenni, a nagyszünetre 31-27-es valenciai vezetéssel vonultak a csapatok.

A második játékrész elejét nagyon rosszul kezdte a magyar együttes, szinte csak valenciai kosarak estek, nem véletlen, hogy 39-29-nél időt kért Rátgéber László. Azonban sajnos, ez sem segített, Miltonék tovább növelték előnyüket, az utolsó negyed előtt 54-40 volt az eredmény.

Az utolsó negyedben sem tudott feljavulni a magyar csapat, a valenciaiak egyre másra szerezték a kosaraikat a végül húsz pontig jutó Milton vezérletével, és végül 29 ponttal verték meg a pécsieket.

Ez a vereség azt jelenti, hogy a magyar együttes a csoport harmadik helyén végez, és a cseh Brnóval kell játszania legközelebb.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA

D CSOPORT, 10. FORDULÓ
ROS CASARES VALENCIA - MIZO PÉCS 2010 89–60 (15–12, 16–15, 23–13, 35–20)
Valencia, 500 néző. V: Hickman (angol), Barth (német), Molloy (ír)
VALENCIA
Palau 8, DOUGLAS 14/6, Tornikidu 4, MILTON 20/3, Ferragut 6
Csere: AGUILAR 9/6, BARANOVA 15/6, Jordana 8/6, Malci, Bjelica 5/3
PÉCS
Iványi 6, Fegyverneky 8/3, Mészáros 9/9, Podrug 9, Graziane 2
Csere: Vajda 7/3, KRIVACSEVICS 11/3, SAROK 6, Somogyi A. 2
Az eredmény alakulása. 6. p.: 8–9. 14. p.: 21–12. 15. p.: 21–20. 16. p.: 27–20. 25. p.: 39–29. 36. p.: 76–54
A csoport további mérkőzései
Dinamo Moszkva (orosz) – Vilnius (litván) 90-63
Mondeville (francia) – Faenza (olasz) 84-68
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik