Sorozatban kilencedik vereségét szenvedte el a Miami Heat

Vágólapra másolva!
2008.01.10. 08:28
Tizenegy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 68. játéknapján. Továbbra is mély gödörben van a Miami Heat, amely sorozatban kilencedik alkalommal szenvedett vereséget. Meglepetésre otthon botlott a Boston, amely nem tudja megdönteni az elődök nagy csúcsát.
Dwyane Wade arckifejezése mindent elárul: megint kikapott a Miami
Getty Images
Dwyane Wade arckifejezése mindent elárul: megint kikapott a Miami
Dwyane Wade arckifejezése mindent elárul: megint kikapott a Miami
Getty Images
Dwyane Wade arckifejezése mindent elárul: megint kikapott a Miami
Papíron könnyű ellenfél került a Boston útjába, hiszen a Celtics azt a Charlotte Bobcats gárdáját fogadta, amely nem igazán acélos idegenben. A vendégegyüttes addigi 12 mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni saját pályájától távol.

Most azonban felborult a papírforma, ugyanis a nagy esélyes bostoniak hazai pályán 12 ponttal kikaptak. A vendégsiker elsősorban Jason Richardsonnak volt köszönhető, aki 34 ponttal segítette csapatát a sikerhez.

Ez a vereség azt jelentette, hogy a Celtics nem tudja megdönteni (legfeljebb majd beállítani) az 1959/60-as szezonban szerepelt (és a bajnokságot megnyerő) elődök csúcsát, akik a pontvadászat ezen időszakában 30 győzelem mellett négy vereséget gyűjtöttek be. A kilenc győzelem után kikapó utódoknak is ez volt a negyedik veresége, ők 29 sikernél járnak.

Jóval több a problémája a Miaminak, amely sorozatban kilencedszer volt kénytelen fejet hajtani ellenfele előtt. A Heat ezúttal a Milwaukee otthonába látogatott, és a vendégjátékosok nem bírtak a remek napot kifogó Mo Williamsszel, aki 35 ponttal zárta a meccset. A vendégeknél Dwyane Wade hiába iparkodott, és dobott 34 pontot, újabb vereség lett a vége.

2003 novembere után verte meg újra az Atlanta hazai pályán a Clevelandet. Joe Johnson 27 ponttal segítette csapatát a győzelemhez, és a Cavaliers gárdájában hiába jutott 31-ig LeBron James, a társak nem tudtak felnőni hozzá, tizenkettőnél többet senki nem dobott.

Tizenegy siker után sorozatban a második vereségét szenvedte el a Detroit. A Pistons ezúttal Dallasban kapott ki, a texasiaknál Dirk Nowitzki 23 ponttal zárta a meccset.

Steve Nash nélkül diadalmaskodott a Phoenix, amely hosszabbításban győzött az Indiana ellen. A Suns 16 pontos hátrányban is volt a mérkőzés folyamán.

ÉSZAK-AMERIkAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

ALAPSZAKSZ, 68. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors Philadelphia 76ers 109-96
Boston Celtics Charlotte Bobcats 83-95
Atlanta Hawks Cleveland Cavaliers 90-81
New York Knicks Houston Rockets 92-101
New Jersey Nets Seattle SuperSonics 99-88
New Orleans Hornets Los Angeles Lakers 80-109
Milwaukee Bucks Miami Heat 98-92
Dallas Mavericks Detroit Pistons 102-86
Phoenix Suns Indiana Pacers 129-122 – h. u.
Los Angeles Clippers Orlando Magic 106-113
Portland Trail Blazers Golden State Warriors 109-91
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik