Salt Lake Cityben szakadt meg a Portland nagy sorozata

Vágólapra másolva!
2008.01.01. 14:29
Nyolc mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 60. játéknapján. Megszakadt a Portland Trail Blazers nagy sorozata, ugyanis 13 siker után kikaptak a Utah Jazz otthonában. Remekelt a Detroit, amely 45 pontos különbséggel verte a Milwaukee-t.
Joggal örülnek a Utah játékosai, szép győzelmet arattak
Getty Images
Joggal örülnek a Utah játékosai, szép győzelmet arattak
Joggal örülnek a Utah játékosai, szép győzelmet arattak
Getty Images
Joggal örülnek a Utah játékosai, szép győzelmet arattak

A Portland együttese december másodikán ugyan kikapott a bajnoki címvédő San Antonio együttesétől 21 pont különbséggel, utána azonban tizenhárom siker következett.

A Blazers szurkolói reménykedtek, hogy ez a remek sorozat tovább folytatódik a Utah Jazz otthonában is. Salt Lake Citybe azonban nem jöhetett el egy temetés miatt Nate McMillan edző.

A szakember így nem láthatta, hogy csapatának megszakad a remek sorozata. Ezt a vereséget főként a harmadik negyedben nyújtott rossz teljesítményüknek köszönhették a Portland játékosai. Ekkor közel három percig képtelenek voltak pontot szerezni. Mezőnyben pedig 4 perc 34 másodpercig voltak képtelenek pontot szerezni, a Utah ezt kihasználva egy 20-3-as sorozatot produkált, és hiába szerzett a vendégektől LaMarcus Aldridge 36 pontot, csapata kikapott.

Sorozatban kilencedik sikerét aratta a Detroit, amely hatalmas verést mért a Milwaukee-ra. A Pistons 45 ponttal diadalmaskodott, ennél nagyobb különbséggel közel öt éve, 2003. január 31-én tudott megverni egy csapatot, akkor a Boston szaladt bele egy 52 pontos vereségbe.

A Bucks is közel volt egy történelmi vereséghez, hiszen története során kétszer kapott ki 48 ponttal. A hazai csapat legeredményesebb játékosa Richard Hamilton volt, aki 22 pontot szerzett.

Két mérkőzés is hosszabbítás után dőlt el, a Chicago először szenvedett vereséget azóta, hogy Jim Boylant véglegesítették az edzői poszton, míg a Charlotte otthon verte az Indianát.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

ALAPSZAKASZ, 60. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats Indiana Pacers 107-103 – h. u.
Chicago Bulls Orlando Magic 110-112 – h. u.
Detroit Pistons Milwaukee Bucks 114-69
Houston Rockets Golden State Warriors 95-112
New Orleans Hornets Toronto Raptors 92-97
Utah Jazz Portland Trail Blazers 111-101
Los Angeles Clippers Minnesota Timberwolves 91-82
Seattle SuperSonics Philadelphia 76ers 90-98
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik