Kosárlabda, Uniqa női NB I: kikapott Szekszárdon a Szeged

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 19:40
Az Uniqa női NB I, az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának harmadik fordulójában a Szeged kétpontos vereséget szenvedett Szekszárdon az Atomerőmű vendégeként.
Az első negyed 44 pontot hozott - öt perc után már 14-14-re álltak a felek -, de egyik fél sem tudott előnyt szerezni magának. Nem úgy a folytatásban, amelyben ugyan visszavettek a tempóból a csapatok, a nagyszünetre mégis a házigazdák vonulhattak négypontos előnnyel.A harmadik és a negyedik negyedet is a vendégek nyerték egy-egy ponttal, de hiába volt esélyük a találkozó megnyerésére is, végül mégiscsak a házigazdák diadalmaskodtak.A szekszárdiak két vereséget követően először nyertek a bajnokságban, míg a szegediek két siker után először hagyták el vesztesen a parkettet.

UNIQA NŐI NB I, ÉLVONALBELI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ:

ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD - SZEVIÉP-SZEGED 62–60 (22–22, 15–11, 10–11, 15–16)
Szekszárd, 300 néző. V: Pozsonyi, Farkas
KSC: Bukovszki 5/3, Tamás R. 7/3, Bálint 4, MAKSZIMOVICS 12, VARDA 14/9. Cs: TAMIS 8/3, Demeter 7, Bozóki 5/3. Edző: Ujhelyi Gábor
SZEGED: Vrancseva 9/6, KOVÁCS K. 22/6, Tomova, Szlimák 12/3, Kajdacsi 13. Cs: Török, Russai 4. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása: 5. p.: 14–14, 15. p.: 30–26, 25. p.: 44–40, 35. p.: 57–52
Kipontozódott: Tomova (39.)
MESTERMÉRLEG
Ujhelyi Gábor: Emberfelettit nyújtottunk, le a kalappal a lányok előtt. Továbbra is sokat kell dolgoznunk, hiszen csak ennek lehet eredménye.
Fodor Péter: Csak a végjátékban három tiszta dobóhelyzetet rontottunk. Ilyen sok hibával nem lehet mérkőzést nyerni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik