Ha pótselejtezőre kényszerül a csapat, Székely Norbert irányíthat

Vágólapra másolva!
2007.09.14. 13:37
Székely Norbert irányíthatja a magyar női kosárlabda-válogatott az olaszországi pótselejtezőkön. Berényi János, a szövetség elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta, nagyot csalódott Bencze Tamásban, akinek lemondását azonnal elfogadta az elnökség.

Székely Norbert a pótselejtezőkön irányíthat
Székely Norbert a pótselejtezőkön irányíthat
Székely Norbert a pótselejtezőkön irányíthat
Székely Norbert a pótselejtezőkön irányíthat

Jelenleg szövetségi kapitány nélkül van a magyar női kosárlabda-válogatott, Bencze Tamás ugyanis a sikertelen izraeli mérkőzés után felajánlotta lemondását, az elnökség pedig elfogadta azt.

Hogy a magyar együttesre vár-e még feladat idén, az a szombati bolgár-izraeli összecsapástól függ. Legrosszabb esetben ugyanis a csoport harmadik helyére kerülhetünk, és akkor Olaszországban pótselejtezőre van szükség a bentmaradáshoz.

Berényi János, a szövetség első embere elmondta, szükség esetén Székely Norbert irányíthatja az együttest.

"Ma délelőtt beszéltem az eddig másodedzőként tevékenykedő Székely Norberttel, aki közölte, hogy ha a csapatnak jövő héten az A osztályban maradásért kell küzdenie Olaszországban, akkor arra a két meccsre vállalja a szakvezetői feladatokat. Ehhez még az kell, hogy az elnökségi tagok is jóváhagyják a döntést. Természetesen az egész ügy csak akkor aktuális, ha nem a második, hanem a harmadik helyen végzünk a pótselejtezős csoportunkban, az pedig holnap dől el a bolgár-izraeli találkozón" - mondta az MTI-nek az MKOSZ első embere.

A márciusban kinevezett Bencze Tamással kapcsolatban Berényi János mélységes csalódottságának adott hangot:
"Nagyon bíztam benne, de sajnos még a kötelező minimumot, azaz a közvetlen Eb-selejtezőre való kijutást sem tudta hozni. Hamarosan véget ér egy ciklus, sürgős teendők nem várnak ránk a női szakágban, így lesz időnk újragombolni a kabátot, azaz hosszabb távú programot készíteni és az alapokról elkezdeni az építkezést."


Legfrissebb hírek

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

A Sopron Basket kikapott az Euroliga címvédőjétől felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.09.23. 21:12

Kara Lawson lett az amerikai női kosárválogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2025.09.22. 19:19
Ezek is érdekelhetik