A Rátgéber-csapatnak is elég volt két meccs a fináléba kerüléshez

Vágólapra másolva!
2007.04.30. 01:10
Idegenben nyert a MiZo-Pécs női kosárlabda csapata az első osztályú bajnokság elődöntőjén, és ezzel a Sopron után a mecsekaljaiak is bejutottak a szombaton kezdődő fináléba.
Iványi Dalma nagyszerűen játszott
Iványi Dalma nagyszerűen játszott
Iványi Dalma nagyszerűen játszott
Iványi Dalma nagyszerűen játszott
A mérkőzés előtt bizakodva tekinthettek előre a szegediek, hiszen az alapszakaszban, a két csapat márciusi mérkőzésén a Szeviép 86-74-re legyőzte a bajnokot.

Állva hagyta ellenfelét a Pécs, mintha csak tanult volna az ominózus rangadó tapasztalataiból. Szigorúan védekeztek a mecsekaljaiak, ám a büntetőkkel és a triplákkal – ekkor még – hadilábon álltak.

Iványi Dalma a hátára vette a csapatot, labdát labdára szerzett, és az egész mezőnyből kiemelkedett.

Ezután azonban Russai Petra három pontra felhozta a Szegedet, sőt Fürész Emőke triplájával egyenlített is a Tisza-parti csapat (20–20).

A nagyszünetig még tartotta is magát a hazai csapat, azonban a harmadik negyedben teljesen egyoldalúvá vált a játék, ezt a legjobban az mutatta, hogy a szegediek a mérkőzés ezen szakaszában mindössze négy pontot szereztek, míg a vendégek huszonkettőt.

Az utolsó felvonásban aztán a pécsiek azt is megengedhették maguknak, hogy ezt a negyedet kilenc ponttal elveszítsék, de még így is maradt tizennyolc a hatalmas előnyből.

A MiZo, így, hogy megnyerte a második meccset is, bekerült a fináléba, ahol az alapszakaszgyőztes Sopronnal találkozik majd.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Szeviép-Szeged - MiZo Pécs 2010 47-65 (11-16, 11-15, 4-22, 21-12)
Szeged, 800 néző, V.. Ádám, Hegedűs
Szeged Pécs
Török 4 Iványi 6
Fűrész 13/3 Johnson 8
Mészáros Dapo 7
Tomova 2 Béres 6
Kajdacsi 4 Edwards 17
Csere: Csere:
Russai 9/3 Fegyverneky 7/3
Vrancseva 9 Vajda 12/9
Izsák Bujdosó
Szlimák 6/3 Dojcsinovics 2
Pungor Krivacsevics
Fürtös
Kováts N.
Legfrissebb hírek

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

NB II-es felkészülés: szerb első osztályú csapattal ikszelt a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.20. 22:04

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36

Rossz szegedi szezonzárás, a Budafok három ponttal távozott a Tisza-partról

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 16:50

NB II: ünnepi kiadvány a Szeged-Csanád GA-tól a Magyar Labdarúgás Napján

Labdarúgó NB II
2024.11.25. 21:47

Gyors gólváltás után döntetlent játszott a Gyirmót Szegeden

Labdarúgó NB II
2024.09.29. 16:40

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

NB II: ötöt kapott a Budafok a Barcikától, Dajka lemondott; otthon kapott ki a Honvéd, először nyert a Kövesd

Labdarúgó NB II
2024.08.18. 20:51
Ezek is érdekelhetik